Már Uránvárosban, Kertvárosban és a keleti városrészben is áll a karácsonyfa
2018. december 06. csütörtök 14:33

A Széchenyi téri hatalmas Mindenki Karácsonyfája mellett a Kertvárosban, Uránvárosban és a keleti városrészben is állítanak illetve díszítenek Pécsett fenyőket a hagyományoknak megfelelően idén is.
Kertvárosban szerdán, Uránvárosban és a keleti városrészben pedig csütörtökön kerültek fel a díszek a fenyőkre, így idén is összesen négy köztéri karácsonyfával igyekszik hozzájárulni az ünnepi hangulathoz a város.
A fák feldíszítésében Pécs két alpolgármestere is részt vett gyerekek és helyiek részvételével.
Mint azt Őri László szerdán Kertvárosban elmondta, a városrészben 55 ezer ember él, erős a helyi közösség. Ezért is döntöttek úgy évekkel ezelőtt, hogy hagyományteremtő szándékkal a nagyobb városrészekben is legyenek karácsonyfák. A díszítésben idén is segédkeztek a környék óvodásainak százai, akiknek meglepetésben is részük lehetett.
- Kertvárosba egy nappal előbb érkezett a Mikulás, akivel idén együtt díszíthették a gyerekek a fát. Öröm volt látni a csillogó szempárokat - mondta Őri László az esemény kapcsán.
Uránvárosban és a keleti városrészben csütörtökön délelőtt díszítettek fenyőket. Előbbi helyszínen Decsi István alpolgármester azt mondta: Uránváros főterén a Mecsek Áruháznál és a Szilárd Leó parkban, emellett az Ybl Miklós utca és az Esztergár utca környékén naponta tízezrek fordulnak meg.
- A környék agorája forgalmas, az itt élő emberek büszkék a helyi központra, a parkra. Megérdemlik, hogy saját karácsonyfájuk legyen ott, ahol a legtöbbször megfordulmak ugyanúgy, ahogy a keleti városrészben élőket is megilleti egy feldíszített fenyő - vélekedett Decsi István.
Forrás: Pécs önkományzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...

