Lecsukatta a bíróság a komlói rablópárost
2021. június 18. péntek 16:22

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte két komlói férfi letartóztatását egy hónapra, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak szerdán 12.30 óra körüli időben a sértett idős férfi lakásába az ajtót berúgva mentek be, a sértettet félrelökték az útjukból, a lakásban pénzt kerestek, melynek során a sértett ágyban fekvő élettársát a hajánál fogva emelték meg, azonban csak egy üres pénztárcát találtak.
A sértett ugyanis a rövid idővel a gyanúsítottak érkezése előtt kapott 71.000 forint nyugdíját elrejtette.
Mindezek után a sértett lakásában érkezett egy férfi, aki felajánlotta a sértettnek, hogy megjavíttatja az ajtón a zárat, azonban ezért 10.000 forintot kért. A sértett férfi ezt követően az elrejtett 71.000 forintból adott a férfinek, majd a maradék 61.000 forintot a zoknijába rejtette.
Miután a segítőkész férfi a sértett lakásából eltávozott, az egyik gyanúsított a sértettet az ágyra lökte, majd a zoknijából megkísérelte kivenni a pénzt, amit a sértett próbált megakadályozni, azonban a gyanúsított kitépte a sértett kezéből a pénzt, majd mindkét gyanúsított távozott a lakásból.
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, jelentős tárgyi súlyú. Az egyik gyanúsított ellen más büntetőeljárás is folyamatban van.
Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén mindkét gyanúsított megszökne, elrejtőzne, és a büntetőeljárásban részt vevő személyek megfélemlítésével veszélyeztetnék a bizonyítást.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védők fellebbeztek, így a határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...