Központi menza: továbbra is zárva
2010. október 26. kedd 18:59

Az újranyitás mellett tette le a voksát az a közel ezer ember, aki még 2009-ben aláírásával támogatta a civil kezdeményezést, amely a menza megmentését tűzte ki célul. Bár a polgármester-választás után Páva Zsolt azt mondta, az épületben újra étkezde üzemel majd, a sárga ház ma is üresen áll.
Természetesen kerestük a városháza illetékes szakemberét, hogy nyilatkozzon a témában, azonban egyelőre senki sem szeretett volna tájékoztatást adni. Mint azt a Nácsa Jánostól, városháza sajtóreferensétől megtudtuk, ennek oka, hogy még semmilyen konkrétumról nem tudnak beszámolni.
– Gondolkodunk az épület hasznosítási lehetőségén, keressük a legjobb megoldást. Két lehetőségünk van: bérbe adjuk, vagy társadalmi, szociális célokra használjuk fel – mondta.
Konkrétumokkal egyelőre Moór Eszter, a Népjóléti és Sportbizottság nemrég megválasztott elnöke sem tudott szolgálni.
– A bizottsági ülés utána többet tudunk majd. Jelenleg is zajlik az átadás-átvétel folyamata, ha lezárult, több információ áll majd a rendelkezésemre az üggyel kapcsolatban – tájékoztatott.
Egy mindenesetre biztos: Pécsnek égetően szüksége van minden egyes forintra, a Szabadság úti, többszáz négyzetméteres ingatlant pedig a mostani, válságos időszakban is szép summáért lehetne értékesíteni. Könnyen elképzelhető tehát, hogy az önkormányzat szociális étkezde üzemeltetése helyett inkább túlad az ingatlanon.
A pécsi középiskolások egyébként jelenleg a Pollack menzáján ebédelhetnek, amely azonban rendkívüli mértékben túlzsúfolt, így a jelenlegi helyzettel sem a diákok, sem pedig a szülők nem elégedettek.
Palotás Péter – Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Bemutatták a Fidesz-KDNP egyéni...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Néhány baranyai település...

