Közgyűlés: emelkedik a távhő ára

2011. január 27. csütörtök 09:41

Közgyűlés: emelkedik a távhő ára
Január 27-én, csütörtökön tartja az idei év első közgyűlését a pécsi önkormányzat képviselő-testülete. Negyven napirendi pontot tárgyalnak a városatyák, egyebek mellett - miután megérkezett a Magyar Energia Hivatal engedélye - döntenek a távhődíj emeléséről, a tűzoltóparancsnok kinevezésének visszavonásáról, pályázatokat írnak ki közoktatási intézmények vezetői posztjára, meghosszabbítják a folyószámla-hitelszerződést, valamint intézkedési tervet állítanak össze az Állami Számvevőszék által készített vizsgálat kívánalmainak megfelelően.

A közgyűlés a napirend előtti hozzászólásokat követően zárt üléssel folytatódott, ahol döntés született a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatról.




FRISSÍTVE:
(10:30)


A rendes ülés elején búcsút vettek Góra Zoltán tűzoltóparancsnoktól, aki a jövőben a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjeként tevékenykedik tovább, majd Páva Zsolt polgármester tartott egy rövid értékelést a tavalyi EKF-év kapcsán.

A prezentációból egyebek mellett kiderült, hogy összességében több ezer programon vehettek részt a városba látogatók, akik ötvenkét országból érkeztek a baranyai megyeszékhelyre, és számuk az év folyamán több mint 900 ezer fölé emelkedett.

Bemutatkozott Rázga Miklós

A zárt ülésen - ellenszavazat nélkül - Rázga Miklóst választották meg a színház igazgatójának, egyben megköszönték Balikó Tamás majdnem húszévnyi sikeres munkáját a teátrum élén. Az új direktor az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a teátrum népszínházi jellegét erősítené, valamint kiemelt hangsúlyt fektet a fiatalok és a családok színházba csábítására, amelyet az iskolákkal való szorosabb együttműködés kialakításában lát megvalósíthatónak.
A zárt ülésen egyébként döntöttek arról a pályázatról, amely a balesetveszélyes színházerkély felújítását célozta meg, s a képviselők egyúttal kiválasztották a győztes céget.



Mintegy 800 önkéntes vett részt a programok zökkenőmentes lebonyolításában. A november 30-ig tartó időszakban majdnem nyolcezer honi és 1642 külföldi tudósítás szólt a pécsi kultúrfővárosi évvel kapcsolatos eseményekről.

Jelentősen nőtt a turisztikai vonzerő is, hiszen majdnem 25 százalékkal emelkedett a vendégforgalom, és a több mint 21 ezer vendégéjszakával büszkélkedő német látogatók is sokat tettek ennek érdekében. A közvélemény-kutatási adatokból pedig kiderül, hogy a főváros után Pécsett tartják a megkérdezettek a kultúra fellegvárának, ami a kezdeti nehézségeket figyelembe véve büszkeségre adhat okot.

Páva Zsolt a prezentáció végén közölte, hogy egy olyan, az EKF-programokban szerepet nem vállaló szakértőkből álló kutatócsoport létrehozását kezdeményezi, amely utólagos kutatási anyag összeállításával hozzájárulhat a város hosszú távú kulturális koncepciójának kidolgozásához.

Mindezek után a képviselők a nemzeti intézménnyé avanzsált Kodály Központ fenntartásával kapcsolatos észrevételeiket fogalmazták meg. Nagy Csaba alpolgármester kifejezte reményét az iránt, hogy Pécs úttörőszerepet fog betölteni a vidékre összpontosuló kulturális támogatások felhasználása terén, ami nagy előrelépést jelent az eddigi eljárásokhoz képest.


FRISSÍTVE:
(12:01)


A képviselők az SZMSZ-módosítása révén döntöttek két részönkormányzat (Postavölgy, Árpádváros) létrehozásáról, majd a közgyűlési hatáskörök átruházásáról szóló rendelettel kapcsolatban Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető megjegyezte, hogy nem ért egyet a közbeszerzési hatáskörök átruházásáról a pénzügyi bizottság számára, emellett egy értékhatár meghatározását is kívánatosnak tartana.

A képviselők minden szó nélkül megszavazták a távhődíj-emelésről szóló előterjesztést, miután megérkezett a Magyar Energia Hivatal hozzájárulása az energiaszolgáltató kérelmére, így a testület nettó 3,4 százalékos díjnövekedésről határozott, ami egy átlagos kétszobás lakás esetében éves szinten mintegy 5500 forint pluszterhet jelent.

Tóth Bertalan sokallta a házasságkötések külső helyszínen történő megtartásának 15 000 forintos költségét, ám Papp Judit főjegyző asszony elmondása szerint miután szolgáltatásról van szó, az ennyiben meghatározott összeg nem jelent különösebb megterhelést az érintettek számára.

Új kulturális díjat alapít az önkormányzat, amelyet azok kaphatnak majd, akik sokat tettek a város nemzetközi hírnevének öregbítése érdekében, az elismerés a díszpolgári címmel azonos rangú kitüntetésnek számít. A díj elnevezésével és egy idegen nyelven való megszövegezésével kapcsolatban némi nyelvtani problémák merültek fel, amit a későbbiekben orvosolnak majd.


FRISSÍTVE:
(15:50)

Másfél órás ebédszünet után 14:50-kor folytatódott a közgyűlési munka, ahol először a Népjóléti és Sportbizottság alá létrehozandó albizottság tagjait illetően alakult ki kisebb szócsata az ellenzékiek részéről, mondván pártdelegáltak képviselik a sportszakmai ügyeket a testületben. Ezt a kormányzó párt részéről többen kikérték maguknak, utalva Sztojkovics Éva egykori válogatott kosárlabdázóra, akit nyilván nem érhet az a vád, hogy nem rendelkezik kellő ismerettel sportügyekben.

A testület ezután elfogadta a közgyűlés ez évi munkatervét, a városatyák meghosszabbították az OTP-vel fennálló folyószámlahitel-szerződést, ellenben - minősített többség hiányában - nem fogadták el a KIPSZER Zrt.-nek adandó háromszázmillió forintos pénzeszköz-, valamint két ingatlan átadását, noha ezt bírósági döntés írja elő.

Ezután felgyorsult a döntéshozatal, jó pár EKF-es szerződés módosítására került sor, majd a "Pécs a kultúra városa" szlogen védjegyoltalom alá helyezését illetően emeltek néhány kisebb fajsúlyú kifogást az ellenzék soraiból. Az Állami Számvevőszék által az önkormányzat gazdálkodásáról készített jelentésben megfogalmazott követelmények teljesítésére hivatott intézkedési tervet szó nélkül elfogadták a képviselők, csakúgy, mint néhány további, kisebb jelentőségű előterjesztést is.

Az ülés végén újra napirendre vették a rendezvényszervező cégnek a KIPSZER Zrt. felé fennálló tartozását, mivel a határozati javaslat elutasítása komoly következményekkel járt volna az önkormányzat számára - a testület ezúttal elfogadta az előterjesztést. Az idei első képviselő-testületi ülés 17 órakor befejeződött, a következőre február 17-én kerül sor.

H. L. B. - Fotó: Kováts Judit