Komlón tettek "egészségügyi sétát" a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai – Pécsett is jelen vannak
2015. július 29. szerda 17:04

A biztonságérzet javítása érdekében „egészségügyi sétát" tett a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) néhány tagja Komlón - tudta meg hírportálunk. A szervezet helyi vezetője érdeklődésünkre elmondta, összességében pozitívak a tapasztalatok, bár a járókelők többsége meglepődött. Rendszeresen kint lesznek az utcán.
Magyar Önvédelmi Mozgalom feliratú mellénybe öltözött férfiak róják a komlói járdákat. A civil szervezet tagjai elsőként kedden tettek - ahogy ők fogalmaznak - „egészségügyi sétát" a városban. Céljuk, hogy az emberek biztonságérzete javuljon.
- Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy járőrözésről szó sincs, az ugyanis a hatóságok dolga. Mi csak sétálunk - vágott bele Kiss András, a komlói MÖM vezetője. Kérdésünkre elmondta, ha bűncselekményt, szabálysértést látnak, esetleg tűzesetet észlelnek, azonnal értesítik a hatóságokat.
A mozgalom tagjai a „lehetőségekhez mérten", de rendszeresen kint lesznek az utcákon.
Pécsett is sétálnak
A Magyar Önvédelmi Mozgalom pécsi szervezettel is rendelkezik. Az itteniek - a komlóiakhoz hasonlóan - jelen vannak a pécsi utcákon. A MÖM tájékoztatása szerint általában a belvárosi részeken és Kertvárosban tesznek sétákat.
- Legalább két-három alkalommal mindenképpen szeretnénk sétákat tenni. Terveink szerint a város valamennyi pontjára eljutunk, ám most első körben a belvárosra összpontosítunk - magyarázta.
Kiss András az első séta tapasztalataival kapcsolatban úgy fogalmazott, bár a lakosok egy része meglepődött, összességében pozitív volt a fogadtatás. Hozzátette: „az emberek egy idő után látni fogják, hogy jót akarunk, ezért elfogadnak minket".
- Szeretnénk mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, a megjelenésünkkel vagy a fellépésünkkel semmiképpen sem szeretnénk sokkolni a komlóiakat. Természetesen a rendőrség vagy polgárőrség munkáját sem akarjuk átvenni. Velük vagyunk, nem pedig ellenük, ezért együttműködésre törekszünk - szögezte le.
Ami pedig a Magyar Gárdával való összevetést illeti, a ruházat ugyan hasonló, ám a komlói MÖM-vezető hangsúlyozta, két külön szervezetről van szó.
Képünkön: a mozgalom tagjai Komlón.
Palotás P. - Fotó: MÖM
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Jakubinyi László a Jó ember-díj idei...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...