Kisebb csoda a pécsi színházaknál

2010. december 29. szerda 18:57

Kisebb csoda a pécsi színházaknál
A pécsi képviselő-testület még a nyáron döntött úgy, hogy 2010-ben hatvanmillió forint többletbevételi kötelezettséget ír elő a város négy színháza számára. Amennyiben ez nem teljesül, akkor az önkormányzat a jövőben csökkentette volna a fenntartói támogatást. Nos, a teátrumok jól vizsgáztak, majdnem százmillió forint pluszt termeltek.

A városatyák a június tizedikei közgyűlésen döntöttek úgy, hogy többletbevételi kötelezettséget írnak elő a város négy színitársulata számára. Az előirányzat szerint a Pécsi Nemzeti Színháznak (képünkön) 46,8 millió, a Bóbita Bábszínháznak 4,2 millió, a Horvát Színháznak 3,78 millió, míg a Harmadik Színház Nonprofit Kft.-nek 5,22 millió forint többletet kellett produkálnia ahhoz, hogy a jövőben is megmaradjon a fenntartói támogatás.

A színházak jól vizsgáztak: mintegy 95 millió forint többletbevételt értek el, így jócskán túlteljesítettek - tudtuk meg Pavlovics Attilától, az önkormányzat humánfőosztályának csoportvezetőjétől. Hozzátette: ehhez jön még a Harmadik Színház által produkált több millió forint is.

Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, ők bőven túlszárnyalták bevételi terveiket, ami főleg a különböző támogatási szerződéseknek köszönhető:

- Az úgynevezett előadó-művészeti társulati értékteremtő munka elősegítéséhez támogatási szerződéseket kötöttünk, és persze pályázatok révén is nyertünk forrásokat - közölte az év végén nyugdíjba vonuló szakember.

A Harmadik Színház tizenötmillió forinttal szárnyalta túl az előírt összeget - tudtuk meg Vincze Jánostól, a gazdasági társaságként működő Pécsi Harmadik Színház Nonprofit Kft. igazgatójától, aki büszkén említette azt is, hogy évek óta nyereségesen gazdálkodnak, ami egy kisebb csodának felel meg egy olyan szervezetnél, amely kulturális-művészeti területen tevékenykedik.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva