Kemény év vár a megyei intézményekre

2010. december 10. péntek 13:05

Kemény év vár a megyei intézményekre
A Baranya Megyei Önkormányzat elfogadta a 2011. évi költségvetési koncepciót, amely csak megerősítette azt, amit eddig is sejteni lehetett: komoly takarékoskodás nélkül fenntarthatatlan lesz a megye működése. Mint dr. Hargitai János, az önkormányzat elnöke a legutolsó közgyűlésen fogalmazott, az „átszervezések fájni fognak”. Horváth Zoltán alelnök lapunknak úgy nyilatkozott: a nem kötelező feladatokat a megye a jövőben nem fogja ellátni.

A költségvetési koncepció, melyre a képviselők december elején áldásukat adták, bemutatja, mekkora hiány halmozódna fel, ha a jelenlegi keretek közt működne tovább a rendszer. Mivel a megye kiadásai ma 2,3 milliárd forinttal nagyobbak a bevételeknél, az átalakítást a lehető leghamarabb el kell kezdeni.

Az önkormányzat adósságállománya is tetemes, a megyei kórház után maradt, illetve az idei beruházásokra (például Tudásközpont vagy az orfűi aquapark) felvett hitel nagysága eléri a hatmilliárd forintot.

- 2011-ben elindul a tartozások visszafizetése, ez meghaladja a félmilliárd forintot. Ez mindenképpen nehéz helyzetet teremt, hiszen 2010-ben még nem kellett számolnunk ezekkel a kiadásokkal - tájékoztatta lapunkat Horváth Zoltán, az önkormányzat alelnöke.

Bár az állami normatíva nem csökkent tavalyhoz képest, a megyének kevés lehetősége van a bevételek növelésére, így látványos és gyors eredményt csak a kiadások lefaragásával lehet elérni. Hol lehet spórolni? - tettük fel a kérdést.

- Intézményeink közül több is a drága ellátórendszerbe tartozik. Ilyen például a gyermekvédelmi rendszer, ahol az állami támogatáson felül minden évben 400 millió forintot kellett biztosítanunk a működéshez. Ebből a szempontból a neuralgikus pont a bólyi gyermekotthon, amely normatíván felül 200 millió forintot igényel az önkormányzattól. De ugyancsak jelentős kiadásokat von maga után a kulturális és a középfokú oktatási intézmények fenntartása - tudtuk meg az alelnöktől, aki hozzátette: az átalakítás érinteni fogja a hivatalt és azokat a gazdasági társaságokat is, amelyekben többségi tulajdonrésze van az önkormányzatnak.

A jövő évtől szigorúan elkülönülnek egymástól a kötelező, illetve a nem kötelező feladatok. Ahol nincs kötelezettsége a megyének a fenntartásra, ott a finanszírozásból várhatóan kiszállnak. Ennek eshet áldozatul a Művészetek és Irodalom Háza is, amelyre évente több tízmillió forintot költött Baranya.

Elvonások tehát biztosan lesznek. Ezek pedig sajnálatos módon várhatóan elbocsátásokkal is járnak majd. A tárgyalások már megkezdődtek az intézményekkel, a pontos adatok február végére várhatóak, addig kell ugyanis elfogadnia a testületnek a 2011-es költségvetést.


Képünkön Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke látható.

Palotás P. - Fotó: Kováts Judit