Ismét Kocsis Zoltán dirigál Pécsett

2007. december 12. szerda 21:27

Ma a muzsikus impresszionisták darabjai kerülnek terítékre a filharmonikusok koncertjén

Többek között Debussy és Ravel feledhetetlen műveiből is ízelítőt kapnak mindazok, akik ma este ellátogatnak a Pécsi Filharmonikusok fél nyolckor kezdődő koncertjére az orvostudományi kar aulájába.

Bár sokaknak az impresszionisták szó hallatán elsőként a képzőművészek, azon belül is a festők jutnak eszébe, tudni kell hogy a benyomásokra épülő stílusirányzat a muzsikusokra is hatott, mozgalmassá, színgazdaggá téve ezzel a zenei palettát.

A látásmód hangzássá alakítói közül Paul Dukas, Claude Debussy és Maurice Ravel zenéje emelkedik ki, hiszen e szerzők jelzi legautentikusabban a korszakot. Hatásuk napjainkig tetten érhető. Debussy-től a Hét dal-t hangszerelte Kocsis Zoltán, a hangverseny dirigense, aki Ravel három zenekari dalból álló ciklusát, a Seherezadé-t is műsorra tűzte.

Debussy „A tenger" című darabja maga a mozgalmasság. Ez nem is csoda, hiszen a hozzáértők szerint senki nem tudott annyi hangszínt kikeverni a szimfonikus zenekari hangzásból, mint ő. Még zongoradarabjait is elképesztő csínérzékenységet eredményező igénnyel kell megszólaltatni.


Harmonia Humana
A Pécsi Filharmonikusok koncertje

Műsoron:
Paul Dukas: Bűvészinas
Debussy-Kocsis: Hét dal
Maurice Ravel: Seherezadé
Claude Achille Debussy: A tenger

Fellépő vendégművész: Hajnóczy Júlia - ének
Vezényel: Kocsis Zoltán

Breitner-bérlet, Kodály-bérlet, Gyermán-bérlet

Helyszín: PTE Aula
Időpont: 2007.12.13. 19.30
Jegyár: 2000, 1400, 600 Ft (I., II. rendű és diák)

K. Z.