Iskolaőr mentette meg egy tanárnő életét Komlón

2021. szeptember 10. péntek 13:18

Iskolaőr mentette meg egy tanárnő életét Komlón

Egy tanárnő szorult azonnali segítségre. 

 

 

Az egyik komlói iskolában az ott dolgozó iskolaőr csütörtökön segélykiáltást hallott az alsó szintről, majd amikor odaért, azt látta, hogy az egyik pedagógusnő fekszik a földön.

A nőnek nem volt légzése, ezért az őr felkiáltott, hogy valaki hívjon mentőt, ő pedig azonnal megkezdte az újraélesztését.

A másik iskolaőr felvette a mentőkkel kapcsolatot, akik telefonon keresztül adtak instrukciókat az életmentéshez.

Közben megérkezett az iskola ápolója is, aki szintén segített az az iskolaőrnek az újraélesztésben. A kiérkező mentők stabilizálták a nő állapotát, majd kórházba szállították.

A baranyai iskolaőrök tavaly Police Medic képzésen vettek részt, valamint idén ezeket az ismereteket azzal is bővítették, hogy mi a teendő olyan sérülések, váratlan helyzetek esetén, amelyek jellemzően a tanítási intézményekben fordulnak elő.

Az iskolaőr az életmentés után elmondta, nagyon örül, hogy ilyen képzést is kaptak, mert így magabiztosan tudta alkalmazni az elsősegélynyújtási ismereteit, és ezzel legalább egy embernek már segíteni is tudott. Nem is akárhogy, az életét mentette meg.

Képünk illusztráció.

Forrás: BMRFK