Ifjúsági klub nyílt Kozármislenyben
2011. augusztus 02. kedd 17:14
Több más megyei települést követően Kozármisleny Város Önkormányzata is úgy döntött, klubhelyiséget, programokat, és ezzel együtt szerethetőbb, élhetőbb környezetet biztosít a város fiataljainak - tájékoztatott a város művelődési intézménye.
Feleki Attila önkormányzati képviselő szerint különösen fontos ez Kozármislenyben, hiszen a településen rendkívül magas a fiatalok aránya. A kultúrházban kialakított helyiség közvetlen közelében egy szabadidőpark fejlesztése is folyamatban van, mondta, ahol nyitott sportpályák, bmx pálya, és egyéb szabadidős tevékenységekre alkalmas terület is lesz. Mindezt önkormányzati önerővel és a fiatalok közreműködésével készítik el.
A kultúrházban kialakított helyiség közvetlen közelében egy szabadidőpark fejlesztése is folyamatban van, mondta, ahol nyitott sportpályák, bmx pálya, és egyéb szabadidős tevékenységekre alkalmas terület is lesz. Mindezt önkormányzati önerővel és a fiatalok közreműködésével készítik el.
A város művelődési háza július közepén nyitotta meg az ifjúsági klub helyiségét, melynek felújítását és berendezését is maguk az érintettek végezték. A helyiségben wifi, internet, nemcsak irodai alkalmazásokra használható számítógépek, csocsó, filmezési lehetőség, számítógépes-, társas- és kártyajátékok várnak az ifjakra. Mint azt Halmai-Nagy Róbert, a Művelődési Ház vezetője elmondta, a helyiség nyitvatartási idejét is, egy online felmérés keretében, a fiatalok kérésének megfelelően alakították ki.
Programokat is a klublátogatók elképzeléseinek megfelelően fognak szervezni a művelődési központban: jelenleg az igényeket, ötleteket gyűjtik, hogy azt követően kialakítsák a részletes kínálatot. Egy TÁMOP pályázaton várhatóan több millió forint összegben tudunk majd pályázni azokra a klubfoglalkozásokra, szakkörökre is, amit majd a fiatalok kérnek - fejezte ki reményeit az intézmény vezetője.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

