Idén nem lesznek részeg busók
2011. március 03. csütörtök 18:56

A hatnapos rendezvényre, melynek csúcspontja a most vasárnapi karnevál lesz, körülbelül 100 ezer embert várnak Mohácsra. Mivel a hagyományos felvonulást az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította, a rendezvényre várhatóan a korábbinál jóval nagyobb nemzetközi figyelem irányul majd. A szervezők ennek megfelelően próbálják elkerülni azt, hogy a busójárás vásári komédiává süllyedjen, ezért kiadták a busók etikai kódexét.
Az előírások szerint a busók a felvonuláson nem mutatkozhatnak álarc nélkül, valamint a maszk nem készülhet műanyagból vagy gumiból. Mivel az elmúlt években több panasz is érkezett részegen dorbézoló busókról, idén már nem vonulhatnak ittasan a télűzők.
A busók esetében a közismert mondás fordítottja igaz: őket bizony a ruha teszi. Mivel ezt is szabályozza a kódex, a „bóvli" helyett idén már csak a hagyományos busóöltözékbe bújt emberek vonulhatnak.
A nemrégiben - immár másodszorra - Magyar Kézműves Remek kitüntető címet elnyerő mohácsi maszkfaragótól, Élő Józseftől megtudtuk: a hagyományos busójelmez része a maszk, a bunda, a parasztgatya, a bütykös harisnya és a bocskor. Persze a kolomp és a kereplő is elengedhetetlen.
- Egy komplett öltözék körülbelül 130-150 ezer forintba kerül. Van is benne alapanyag bőven, egy darab bőr is 7-8 ezer forint, ebből pedig legalább 4-5 réteg rámegy a bundára. A bocskor nagyjából 30 ezer forintot ér - tudtuk meg a maszkfaragótól, aki elmondta: egy maszk elkészítése körülbelül két napot vesz igénybe. Élő József egy évben körülbelül harminc darabot készít, az álarcok faragásával becslése szerint rajta kívül húszan foglalkoznak Mohácson.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...