Hiába protestál a PDSZ?

2010. december 08. szerda 18:56

Hiába protestál a PDSZ?
Az önkormányzat 2011. január elsejével létrehozza Költségvetési Központi Elszámoló Szervezetét (Elszámolóház), amely az Intézmények Gazdasági Szolgálata (IGSZ) alapjain kerül megalapításra. Az új szerv elődjéhez képest bővülő tevékenységi körrel rendelkezik majd, a költségvetési tervezési és kontrolling-feladatok mellett a munkaügyi feladatok egy részének központosítását is ellátja.

A nem egészen egy hónap múlva felálló szervezet látná el a későbbiekben például az eddig önállóan gazdálkodó Pécsi Galéria és az Apáczai Nevelési Központ gazdasági feladatait is. Az utóbbi kapcsán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) emelt szót az Elszámolóház ellen.

Szerintük amennyiben a szervezet a későbbiekben vagyongazdálkodást is folytat, vagy vagyon feletti rendelkezési jogkörrel bír, akkor a közoktatási törvény szerint az érdekképviseletnek előzetes véleményezéshez lett volna joga - ez azonban elmaradt, panaszolta Nagy Erzsébet szakszervezeti vezető (képünkön). Emiatt a közigazgatási hivatalhoz fordultak, ott azonban nem adtak igazat nekik.

Dr. Papp Judit címzetes főjegyző szerint a közigazgatási hivatal azért utasította el a szakszervezet kifogását, mert a kérdéskör nem a vagyongazdálkodási területtel kapcsolatos, így nem érinti a munkavállalókat.

A jegyző asszony szerint az, hogy az elképzelések szerint bizonyos munkaügyi feladatokat is ellátna a költségvetési szerv, nem jelent mást, csak bizonyos „előkészítő-technikai feladatok megvalósítását":

- Semmilyen új intézkedés nem sértheti a munkáltatói hatáskört, azaz az intézményvezetőtől nem vonhatják el munkáltatói jogának gyakorlását - fejtette ki Papp Judit.

Az Elszámolóház élére egyébként nemrég Borbás Károlyt nevezte ki az önkormányzat, aki az OTP Banktól érkezeik a közigazgatás területére.

H. L. B. - Fotó: Kováts Judit