Herczegék előtt már többen is távoztak

2010. október 14. csütörtök 19:00

Herczegék előtt már többen is távoztak
A Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt eredménytelen pályázat következtében egyre nő a feszültség a teátrum munkatársai körében. A bizonytalanságot csak növelte a Herczeg Adrienn-Urbán Tibor házaspár e heti felmondása. Értesüléseink szerint jó néhányan foglalkoznak még a távozás gondolatával.

A társulatban jelentős szerepet betöltő színészpár személyes okokra hivatkozva mondta fel szerződését, távozásuk körülményei azonban többeknél kiverte a biztosítékot - vannak olyanok is, akik egyenesen etikátlansággal vádolják őket.

Bár több színházi dolgozóval és vezetővel is beszéltünk csütörtökön, senki nem akarta megerősíteni azon értesülésünket, mely szerint a házaspár azért hagyta faképnél - mindenki számára váratlanul - a PNSZ-t, mert Urbán Tibor kimaradt az egyik sikergyanús előadásból. Telefonon megkerestük Herczeg Adriennt, aki azonban szintén nem kívánta megosztani a nyilvánossággal távozásuk okát.

Január előtt nem lesz új igazgató

Amennyiben a pécsi közgyűlés a soron következő, november 4-én tartandó ülésén kiírja az új pályázatot a direktori posztra, akkor a pályaművek a kiírásnak a Nemzeti Erőforrás Minisztriuma honlapján történő megjelenését követő 30 napon belül nyújthatók be. A pályázatok elbírálásának határideje a benyújtás határidejének lejártát követő harminc nap.
Azaz: ha - ideális esetben - november ötödikén megjelenik a kiírás a szaktárca honlapján, akkor december 5-e a benyújtási határidő, vagyis január 5-ig kell a bírálóbizottság ajánlása alapján az Oktatási és Kulturális Bizottságnak döntenie arról, hogy kit jelöl igazgatónak, akire a soron következő közgyűlés mondhatja ki az áment.
Hozzátesszük: december közepétől január elejéig, az ünnepek miatt, nehezen hihető, hogy érdemben bárki is foglalkozna ezzel az üggyel, de talán így is - ha szűken ugyan, de - beleférnek az új igazgató február tizenhatodikai kinevezési határidejébe.

A színészházaspár rapid felmondása ellenben nem az első a sorban - őket megelőzte Pál András, Szabó Vera és Lesznyák Katalin is, s úgy tudjuk, hamarosan mások kilépésére is könnyen sor kerülhet.

Balikó Tamás igazgató azt mondja, a fennálló problémák nem újkeletűek.

Elmondása szerint már az elmúlt évad végén, a szerződtetési időszak tájékán sem tudott semmit ígérni a kollégáknak, de mivel felelősséggel tartozik feléjük, mindenkinek kétéves szerződést ajánlott, azért, hogy "bármi is lesz a jövőben, senki se kerüljön egyik napról a másikra utcára".

Ennek ellenére érezhető volt az elmúlt hónapokban egyfajta erjedési folyamat a társulaton belül, amelynek jeleként néhány tehetséges fiatal színész (Pál András, Szabó Vera) már elhagyta a színházat, de a nyár óta például Újláb Tamásról sem tudnak semmit a PNSZ-ben.

Lesznyák Katalin szintén távozott, pedig ő az ország egyik legjobb primadonnájaként  tizenhat éven át volt a teátrum tagja - mindezek olyan külső tényezők hatására következtek be, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a hangulatra és az egészséges munkahelyi légkörre.

A direktor arról is tud, hogy kik készülnek távozni Pécsről abban az esetben, ha nem ő lesz az igazgató. Neveket azonban nem akart mondani.

- Mindenesetre aki el akar menni, az el is fog, én nem tudom visszatartani őket - tette hozzá. - Ráadásul a bizonytalanságot csak növeli az információhiány, senki sem tudja, hogy mi várható a következő időszakban - mondja Balikó Tamás.

A távozó színészek pótlása is órási erőfeszítésbe kerül, hiszen az önkormányzat által előírt létszámstop következtében nem lehet betölteni a megüresedett helyeket, a problémás ügyeket csak belső forrásból - „mindenféle alkukat kötve" -, vagy vendégszínészekkel lehet megoldani. A fogyatkozó létszám megnövekedett többletterhet jelent a húsz fő alá zsugorodott társulat számára, így az igazgató elmondása szerint „mindenki a munkájának négy-ötszörösét végzi, amit fizikailag sem lehet hosszabb távon bírni".

Ennek ellenére, végzős kaposvári hallgatók bevonásával, gyakorlatilag az összes meghirdetett darabot megtartják - a repertoárról Herczegék távozása miatt levett Parasztopera kivételével, amelyet azonban a későbbiekben újra műsorra tűznek.


Képünkön: Herczeg Adrienn (háttal) kollégáival a folyosón a színház évadnyitó társulati ülése előtt augusztus 24-én.


H. L. B. - Fotó: Kováts Judit