Gyűjtés és árverés a színházért
2010. november 26. péntek 18:38

Az egyesület 2001-ben alakult a „színházcsinálás" reményében - néhány lelkes egyetemista összefogásával. A Pécsi Tudományegyetem Szenes Klubjában kezdő társulat sokat komolyodott azóta, és fő profilja a diákszínjátszás és a drámapedagógia lett. Nyertes pályázatok és kitartó munka során sikerült beköltözniük a Szivárvány Gyermekházba és megépíteni a Bécsy Tamás Kamaratermet, mely a város egyik legjobban felszerelt színházi tere lett.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszerének megváltoztatása, a támogatott szervezetek csökkenése miatt egyre nehezebbé válik fenntarthatóságuk. Az idei támogatások befagyasztásával az egyesület a csőd szélére jutott, és veszélybe került a kamaraterem működtetése is.
Ígyhát, a Tóth Zoltán-vezette társulat a színházszeretők segítségéhez folyamodik, s a támogatás reményében adománygyűjtő bált rendez szombat este a Pécsi Est Caféban.
Kezdésként az Escargo Band Játék és muzsika 30 percben című műsora lesz látható. Ezután az este legizgalmasabb programja, az árverés következik, melyen licitálhatunk Lovasi András gitárjára, Weöres Sándor Bagossy Lászlóhoz írt levelére, Kardos-Horváth János gitárjára, Háy János festményére, valamint a Mizo-Pécs 2010 női kosárlabdacsapata által dedikált pólóra, és kosárlabdára is. Zárásként Kardos-Horváth János koncertjére kerül sor.
Az egyesület honlapja: www.pecsiszinhaz.hu
Helyszín: Pécsi Est Café
Időpont: noevmber 27. (szombat), 19.00
Támogatói jegyárak: 3000 Ft, 5000 Ft, 10000 Ft
Takács T.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Hamarosan teljesen felújítják az...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...