Fürdőzés, koncertek és komédia

2008. augusztus 14. csütörtök 19:10

Fürdőzés, koncertek és komédia
Augusztus 15. és 17. között nemcsak a pancsolás miatt lesz érdemes a harkányi strandra látogatni. A mozgalmas, várhatóan minden korosztály igényeit kielégítő eseménysorozat pénteken két élő koncerttel veszi kezdetét a baranyai fürdőközpontban.

Ezen a napon ugyanis a fürdőzéstől megfáradt közönségbe a Szkítia nevű, nemzeti rock csapat tagjai lehelnek újra lelket este héttől. A másfél óra hosszan tartó élő fellépést a Kowalsky meg a Vega (képünkön) zenekar koncertje követi, a lazább rock-hangzások kedvelőinek nagy örömére.

Szombaton 16 órától a Harkányi Gyógyfürdő „Lepkemedencéjénél" vizes pólós kebel szépségverseny forrósítja majd a hangulatot. Ezt követően - három órával később - pedig az ország egyik legismertebb nevettető párosa, Badár Sándor és Szőke András veszik át a színpadot, a tőlük megszokott - a hazánkban is komoly népszerűségnek örvendő - „stand up comedy-vel"

És, hogy az autentikus népi-világzenei hangzás rajongói se érezzék kirekesztve magukat, a Besh'o'Drom zenekar koronázza meg a szombati programkínálatot. Vasárnap a Mona Lisa és St. Martin élő koncertje után ismét a humor kerül a középpontba, a nemrég Pécsett is fellépő Irigy Hónaljmirigy zenés show-jával.

Időpont: 2008-08-15-től 08-17-ig
Helyszín: Harkányi Gyógyfürdő
Kezdés: 19:00

EQM - Fotó: Bese Zoltán