Forgalom-korlátozás a temetők környékén
2010. október 28. csütörtök 14:30
„A Pécsi Rendőrkapitányság 2010. október 25. és november 1. között a lakosság halottak napi megemlékezéseinek zavartalan biztosítása érdekében, a korábbi évekhez hasonlóan - a Közterület Felügyelet és a Polgárőrség közreműködésével fokozott rendőri jelenlétet biztosít a pécsi és a környékbeli településeken található temetőkben és környékükön.
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy az említett időszakban több temető közelében, de elsősorban Pécsett, a Siklósi úti temető környékén jelentős forgalmi rend változásokra kell számítani. Több közlekedési jelzőtábla kerül ki ideiglenes jelleggel a környező útszakaszokra, melyek a parkolásra, a megállás szabályaira és egyéb, a közlekedés biztonságát szolgáló körülményekre terjed ki, módosítva a megszokott rendet. Ezért kérjük az érintett területen közlekedőket és a temetőbe kegyeletüket leróni érkezőket arra, hogy fokozottan figyeljék a változásokat jelző táblákat és azoknak megfelelően közlekedjenek, parkoljanak. A közlekedést akadályozó járművek elszállításra kerülhetnek.
A rendőrség folyamatos jelenléte azt is célozza, hogy megelőzzék a látogatókat esetlegesen fenyegető bűncselekményeket, főként alkalmi és zseblopásokat, gépjármű feltöréseket és egyéb hasonló jogsértéseket. Ezzel kapcsolatban kérjük a temetőbe látogatókat, hogy ügyeljenek kellően értékeikre, azokat ne hagyják őrizetlenül, illetve parkoló személygépkocsijukban látható helyen ne hagyjanak pénztárcát, táskát, ruhaneműt, műszaki cikkeket!
Részletek a forgalomkorlátozásról:
A 2010. évi halottak napi megemlékezés biztonságos lebonyolítása és a közlekedés rendjének biztosítása érdekében Pécsett a Siklósi úton, valamint a Nagyárpádi úton és a két utat összekötő, Interspar előtti útszakaszon - a közút kezelőjének hozzájárulásával - az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozásokat rendelte el a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője:
1.) 2010. október 30-án 06.00 órától november 01-én 21.00 óráig a külső forgalmi sávokban parkolók kialakítására kerül sor az alábbiak szerint:
- a belváros irányából kifelé haladva a Park Center szerviz útja Siklósi útkereszteződéstől a Déli kapu feletti gyalogátkelőig,
- a Kanizsai Dorottya út irányából a belváros felé haladva a kereszteződéstől számított 30 métertől a Temető déli bejárata előtti 30 méterig, a jobb szélső sávban 45 fokos szögben kell a járműveknek várakozni.
2.) A forgalomkorlátozás idejére a parkolónak kijelölt útszakaszokon a „megállni tilos" jelző táblák hatálya feloldásra kerül.
3.) A Nagyárpádi úton „megállni tilos" jelzőtábla kihelyezésére kerül sor 2010. október 30-án 06.00 órától november 01-én 21.00 óráig a Nagyárpádi út 25. szám elé, továbbá kiegészítő jelzőtáblaként a kihelyezett, illetve kint lévő megállni tilos jelzőtáblák alá a járművek elszállítására vonatkozó jelzések kerülnek kihelyezésre.
4.) Az Interspar parkoló és a temető északi kapuját összekötő útszakaszra (Faiskola utca) mindkét irányból „Gyalogosátkelés" veszélyt jelző táblák, valamint megállási tilalmat jelző táblák kihelyezésére kerül sor.
5.) 2010. október 30-án 06.00 órától november 01-én 21.00 óráig rakodási terület kijelölésére kerül sor a temető déli kapujától déli irányban 30 méter hosszan a temető felőli oldalon.”
BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Két pécsi drogdílerre is lecsaptak a...
- Orbán Viktor: a kormányoldal...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben