Egyre nő a migrációs nyomás a déli határon, Baranya az egyik leginkább érintett megye

2019. december 02. hétfő 13:02

Egyre nő a migrációs nyomás a déli határon, Baranya az egyik leginkább érintett megye

A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon - jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke. Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya.

 

Németh Szilárd elmondta, az ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatási államtitkára számolt be a migrációs helyzetről.

A fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kifejtette: 2018-ban egész évben 6506 embert fogtak el a határon, naponta átlagosan 17-et. A tavaszi-nyári időszakban próbálkoztak többen, télen kevesebben. Idén viszont már november végéig több mint 125 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. Az elmúlt két hónapban pedig megemelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma. December elsején is 82 embert fogtak el a határon.

A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya.

Az elmúlt időszakban tehát nőtt a tiltott határátlépések száma. Minden eszközzel próbálkoznak: földön, föld alatt, vízen, kamionokon, vasúti kocsikon, kerítést átmászva, átvágva - ismertette az államtitkár, megjegyezve: a magyar rendőrök és katonák továbbra is magas színvonalon végzik munkájukat.

A Helsinki Bizottság nagy erőkkel dolgozik, hogy ezeknek az embereknek jogi segítséget nyújtson - emelte ki Németh Szilárd. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strasbourgi bíróság világosan kimondta, a magyarországi tranzitzónák üzemeltetése biztonságos, ott nincs szó rabosításról.

A bevándorlásellenes kabinet ülésén a vajdasági magyarok képviselői is felszólaltak. Németh Szilárd közölte: ők is azt tapasztalják, hogy a 2015-öshöz hasonló a helyzet, "nagy a veszély, a lakosság fél". Ráadásul mivel többségében fiatal férfiak próbálkoznak a határokon, a terrorveszélyhelyzet továbbra is fennáll - hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve: az illegális migráció és a terrorizmus között egyértelmű a kapcsolat.

A Vajdaságban azt várják a magyar kormánytól, hogy továbbra is tartsa fenn a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - közölte. A műszaki és jogi határzárat fenn kell tartani, átjárhatatlanná kell tenni a határt, hogy a migránsok ne induljanak el ebbe az irányba - jelentette ki.

Németh Szilárd azt mondta, hogy Törökországban 3,6 millió a regisztrált menekültek száma, de ezen felül 1-3 millió között van a nem regisztráltak száma is. Több mint 450 ezer embert tartóztattak fel Törökország déli és keleti határain, ami 60 százalékkal több, mint 2018-ban egész évben. Az emberek többsége afgán és pakisztáni, a szírek csak a harmadik helyen vannak.

A görög szigeteken is több tízezren tartózkodnak, őket folyamatosan hajóztatják a szárazföldre, jellemzően a Nyugat-Balkán irányába - közölte a HM-államtitkár, hozzátéve: a magyar kormány továbbra is azt képviseli, hogy a Nyugat-Balkán Európa és a magyar emberek biztonságának kulcsa.

Magyarország azért az egyik legbiztonságosabb ország, mert a határzár stabil. Ezt és ezzel együtt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet továbbra is fenn kell tartani - szögezte le Németh Szilárd.

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje 2018. október 11-én alakult meg. Németh Szilárd akkor arról számolt be, hogy a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők.

Képünk illusztráció.

MTI