Egy pécsi képviselő vérfürdőt jövendölt a Király utcában a száguldozás miatt

„Az első villamos már elindult felénk. Csilingel, amerre jár." - szólt a népszerű sláger, Tolcsvay László szerzeménye, évtizedekkel ezelőtt. Ha azonban időben sokkal távolabbra tekintünk vissza, akkor szinte döbbenetes, hogy Pécsett, immár 110 esztendővel korábban kezdte meg szolgálatát a sárga közlekedési eszközpark. A feljegyzések szerint 1913. október 20-án gördültek ki a remiz épületéből a csikorgó vaskerekűek. A fiákeresek, konflistulajdonosok nem nagyon örültek a szervezetten, tömegeket szállítani tudó járműveknek. 

Ahhoz, hogy a Mecsek lábánál megindulhasson a kötöttpályás városi forgalom, rengeteg dolognak kellett korábban megtörténnie.

Egyrészt megvalósulhattak a technikai feltételek, másrészt szükség volt az újdonsághoz egy társadalmi igényre is. Egy település rangját, megítélését kedvezően befolyásolta, ha nem gyalog, vagy fogatottal kellett haladni.

Helyben 1913. szeptember 21-én alakult meg a Pécsi Villamos Vasúti Rt., a cég, amelyik az egész rendszert működtette. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mivel a berendezések, eszközök, felszerelések a település közösségi tulajdonát képezték. Pécs Szabad Királyi Város Tanácsa erre külön figyelmet szentelt.

Már az építkezések elején jól elkülönült a beruházó, illetve az üzemeltető cég. Minderről részletesen írt a Trebin Ágost, Lehmann Ferenc szerzőpáros, A pécsi villamosvasút és autóbusz-közlekedés (1913-1964) című könyvében.

Amiben arról szintén szó esett, miszerint a villamost a vasutak meghosszabbított csápjaihoz hasonlították egykor.

Mi azonban inkább ugorjunk a szemlézésben a Dunántúl című napilap 1913. október 21-én, kedden megjelent számához, ahol nagy részletességgel foglalkoztak az indulással. Egy nappal korábban, 9 órakor az egész procedúra egy műtanrendőri (bármit is jelentsen a szó!)bejárással kezdődött. A Kereskedelmi Minisztériumból Imrédy Kálmán érkezett a helyszínre, egyben az egész „bejárást eszközlő" bizottságot is vezette. Természetesen ott volt vele Nendtvich Andor, Pécs akkori polgármestere is. A Ganz Gyárat, a kiépítésért felelős fővárosi céget Huber János, illetve Valatin Béla képviselte.

Az utazás végeztével, 11 óra körül a csoport visszatért a városháza épületébe, ahol jegyzőkönyvet vettek fel. A hálózat az elvárásoknak megfelelt, ezért megkapták az engedélyt a hivatalos megnyitásra is.

Ezt követően, a belvárosból négy irányba indultak meg a kocsik, rajtuk az izgatott utasokkal. Az egyik a főpályaudvar felé, a másik a hadapródiskola irányába zötykölődött, a harmadik a Zsolnay Gyárat vette célba, a negyedik pedig a budai városi indóháznak tartott.

Az állomás felé araszoló járat oda-vissza 45 perc alatt tudott csak megfordulni. Ezért, akinek sietős dolga akadt, inkább leszállt, gyalog téve meg a távolságot.

Az elején a menetrendet, a menetidőt nehezen tartották be. De ígéretet tettek arra, hogy később minden sokkal gördülékenyebben fog zajlani. Egyes emlékezések alapján kijelenthetjük, a legtöbb városi témát, pletykát a fapados ülőkéken lehetett összeszedni.

A történet egészen 1960. augusztus 31-ig íródott. Akkor állt le az utolsó kocsi. Másnaptól már kizárólag buszjáratokkal végezték az utasok szállítását Pécsett.

Pucz Péter: Fotó: Csorba Győzó Könyvtár