Csalnak, éjjel-nappal besurrannak, lopnak
2010. december 09. csütörtök 11:25
Egy mohácsi nő szenvedett 40.000,-Ft kárt, mivel hitt a csalóknak. Rejtett telefonszámról hívta fel egy ismeretlen személy, azt állítva, hogy nagy értékű gépkocsit nyert egy nyereményjátékon, de hogy azt meg is kapja, 40.000,-Ft értékben mobiltelefon feltöltő kártyát kell vásárolnia, és bediktálni annak kódjait. Az asszony ennek eleget is tett, azonban a telefonáló később már nem jelentkezett.
Szerdán éjjel két pécsi kollégiumban is besurranó tolvaj járt. Mindkét esetben a kollégiumi szobákban alvó diákok mellől tűntek el pénztárcák, készpénz, kisebb értékek. A szobák egyik esetben sem voltak bezárva, így juthatott be a tolvaj, aki feltehetően nem a kollégium lakója volt.
Bár mindkét helyen működik portaszolgálat, a szobákat így is érdemes kulcsra zárni, ha lakójuk nem tartózkodik ott, vagy alszik, mivel a fenti esetek bizonyítják, hogy könnyedén bejuthatnak idegenek is a diákszállásokra. Az értékeket is célszerű szekrénybe zárni, mert ezzel is megnehezíthetjük a tolvaj dolgát.
Nem csak a kollégiumokban próbálkoznak a tolvajok. Pécsett egy földszinti lakás előszobájába jutott be valaki a nyitott ajtón át, és az előszoba fogasára akasztott táskát emelte le, és vitte magával néhány másodperc leforgása alatt. A táskában iratok, és készpénz volt, a kár
100.000,-Ft.
Egy pécsi férfi tett feljelentést a rendőrségen, mert szerdán reggel a 30-as számú helyi járatú autóbuszon valaki ellopta a pénztárcáját. A tárca a sértett farzsebében volt, így a tolvaj könnyedén megszerezhette. A kár meghaladja a 80.000,-Ft-ot.
Soha ne tartsuk pénztárcánkat ruházatunk külső zsebeiben, mert onnan gond nélkül kiveszik a gyakorlott zsebesek, akik ügyesen kihasználják a tolongást, és a sértettek figyelmetlenségét! A válltáskák sem jelentenek nekik akadályt, amennyiben a tulajdonos nem szorítja azt a hóna alá, vagy fogja elől a mellkasához.
Az ünnepek előtti forgatagban számítani kell a zsebtolvajok fokozott jelenlétére, ezért a buszokon, vásártéren, vásárcsarnokban és a nagy forgalmú belvárosi bevásárlóhelyeken, üzletekben, kirakodó vásárokban fokozottan ügyeljünk a nálunk lévő értékekre!
Forrás: BMRFK - Dr. Murai Ágnes
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...