Családias hagyományőrző beszélgetés

2008. augusztus 13. szerda 21:30

Családias hagyományőrző beszélgetés
Igazi békebeli, barátságos programon vehetnek részt azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a Kézművesek Baranyai Egyesületének immáron ötödik éve tartó nyári előadássorozatára csütörtökön este hatkor. A „Kispostavölgyi Néprajzi Délutánok" névre keresztelt esemény e heti előadója Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató professzor lesz.

Mint azt Horváth Ágota, az egyesület elnöke a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, az öt éve, nyaranta megrendezésre kerülő szabadtéri előadások középpontjába a magyar és a helyi népszokások ápolása kerül. A kilátogatóknak valódi családias élményben lehet részük a pécsi Kispostavölgy 88. szám alatt található hatszáz négyszögöl nagyságú kertben.

A rendezvényen az elmúlt években többször adott elő Hajda Gy. Zsigmond, ismert restaurátor, valamint Lantosné Imre Mária, akitől a dél-dunántúli fazekasság történetét ismerhették meg a jelenlévők. Ez alkalommal Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató professzor gondolatait hallgathatják meg a program résztvevői, amelyet a beszédes „Ember-ember, ember-természet, ember-Isten" címmel foglal össze.

A kézműves egyesület elnöke kiemelte az előadássorozat non-profit jellegét, amely mellett azonban a lehető legtöbbet kívánják nyújtani a kilátogató érdeklődők számára. Így a szellemi táplálék mellett a baranyai kisebbségek hagyományos étkeivel várják a résztvevőket a szervezők, akik szívesen veszik, ha a látogatók házilag készült finomságaikkal is hozzájárulnak az amúgy sem szegényes kínálathoz.

Időpont: 2008-08-14
Helyszín: Pécs, Kispostavölgy 88.
Kezdés: 18:00

B. G. - Fotó: fidesz.hu