Csaknem 150 kisgyermek került karanténba Pécsett - Nem javul a vírushelyzet
2021. november 19. péntek 13:49

Újabb gyermekek és dolgozók kerültek karanténba a város óvodáiban és bölcsődéiben az elmúlt napokban, közölte az önkormányzat.
Az óvodák közül a Testvérvárosok terei, a Teleki Blanka utcai, valamint az Apáczai 1-es és 2-es intézményben egy-egy dolgozóról, míg az Esztergár Lajos utcai, illetve az Apáczai 3-as oviban egy-egy kisgyermekről igazolódott be az elmúlt napokban, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést.
Az intézményekben lefolytatott kontaktkutatás eredményeként a hatóság összesen 5 dolgozó és 101 kisgyermek esetében rendelt el járványügyi megfigyelést.
A bölcsődék közül a Budai Nagy Antal utcai és Pákolitz utcai intézményben egy-egy munkatárs, míg a Mezőszél utcai, a Gosztonyi Gyula utcai, valamint a Németh László utcai bölcsiben egy-egy kisgyermek kapta kézhez koronavírus-tesztjének pozitív eredményét a napokban. A járványügyi vizsgálat eredményeként összesen 7 dolgozó és 48 kisgyermek került karanténba, több kisgyermek esetében pedig meg kellett hosszabbítani a korábban elrendelt járványügyi megfigyelést.
Valamennyi intézményben elvégezték a fertőzésben érintett helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását a pécsi intézmények továbbra is biztosítani tudják.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- 11 milliárd forintnyi...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...