Baranyába is egymás után érkeznek végre a gólyák
2022. április 04. hétfő 18:00

A márciusi időjárás nagyon megnehezítette a gólyák visszaérkezését.
A hajnali fagyok, a tartós északias légáramlás Kis-Ázsiában marasztalta a vonulásban lévő madarakat.
Az első példányt ennek ellenére már március 9-én megfigyelték a vásárosdombói fészken, írta a Magyar Madártani Egyesület Baranyai Csoportja. A következő gólyát március 10-én látták, ekkor Nagynyárád felett húzott át egy példány.
Ezután csak március 16-án jött hír újabb visszaérkezésről. Az egyik sellyei fészket foglalta el az elsőként megjelenő hím. Kisebb változást a március 20-24 közötti időszak hozott.
Ebben a néhány napban főleg Szigetváron és környékén (Hobol, Szentlászló) jelentek meg a madarak, de Magyarbólyból és Villányból is érkeztek adatok. Az áttörés március 25-30 között következett be, hála a délies légáramlatoknak. Ekkor főleg az ormánsági településekre (Cún, Drávasztára, Kovácshida), valamint Kölked és Mohács térségébe érkeztek vissza a gólyák, de a megye belső területein is (Botykapeterd, Bóly, Szalánta) megjelentek. Több helyen már párban tartózkodtak a fészkeken (Drávaszerdahely, Mohács, Zók).
Március 30-án átvonuló kisebb csapatokról (Hosszúhetény és Kölked 6-6 pld, Mohács 10 pld.) is értesítettek bennünket, s Kölkeden már 5 fészken is rendezgették a gallyakat a madarak. Összességében elmondható, hogy a hónap folyamán a gólyák visszaérkezése a tavalyihoz hasonlóan alakult.
A megyében fészkelő állomány kb. 15-20%-a jelent meg a költőhelyeken. Ez átlag alatti értéknek számít, de reméljük, hogy az április kedvező fordulatot hoz.
Képünk illusztráció.
Forrás: MME
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Idén már 115 lakóépületben...