Aggasztó: több mint száz pécsi ovis, bölcsődés kisgyerek került karantéba
2021. november 12. péntek 15:15

Öt óvodában és négy bölcsődében is találtak koronavírussal fertőzötteket Pécsett az elmúlt napokban. Összesen 103 kisgyermek és 13 dolgozó került karanténba, közölte pénteken délután az önkormányzat.
Az Apáczai Óvoda 3-as számú tagóvodájában az egyik kisgyermekről igazolódott be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A vele egy óvodai csoportban, fejlesztő foglakozáson, valamint ügyeleti csoportban tartózkodó, szoros kontaktnak minősülő, összesen 45 kisgyermek, illetve két dolgozó hatósági karanténba került.
A Kertvárosi Óvoda Illyés Gyula Utcai Tagóvodájában szintén az egyik óvodásról derült ki, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A lefolytatott kontaktkutatás eredményeként 9 kisgyermek és 2 dolgozó került hatósági járványügyi megfigyelés alá.
A Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti Utcai Tagóvodájában is az egyik kisgyermekről igazolódott be, hogy koronavírussal fertőzött. A vele szoros kapcsolatba került 15 kisgyermek és 1 munkatárs került karanténba.
A Nyugati Városrészi Óvoda Rácvárosi Tagóvodájában szintén az egyik kisgyermek kapta el a fertőzést. A kontaktkutatás eredményeként a hatóság 11 kisgyermek számára rendelt el hatósági járványügyi megfigyelést.
A Nyugati Városrészi Óvoda Istenkúti Tagóvodájában az egyik dolgozó koronavírus tesztje lett pozitív. Mivel a munkatárs egy korábbi fertőzés miatt már karanténban volt, ezért a hatóság további járványügyi intézkedést nem tartott indokoltnak.
A Kisgyermek Szociális Intézmények összesen négy bölcsődéjében is találtak fertőzötteket.
A Gosztonyi Gyula utcai bölcsődében egy munkatárs kapta kézhez koronavírus-tesztjének pozitív eredményét. A vele szoros kapcsolatba került 8 gyermek és 2 dolgozó került karanténba.
Az Apáczai körtéren két munkatársról igazolódott be, hogy elkapták a fertőzést. A lefolytatott kontaktkutatás eredményeként 4 dolgozó és 11 bölcsődés kisgyermek került hatósági járványügyi megfigyelés alá.
A Siklósi úton egy kisgyermek, a Mezőszél utcában pedig egy munkatárs kapta el a fertőzést. Egyik intézményben sem történt további hatósági intézkedés, mivel a kisgyermek már napok óta karanténban volt, a dolgozó pedig munkája során nem érintkezett bölcsődésekkel.
Az intézmények az érintett csoportszobák és közösségi helyiségek fertőtlenítő nagytakarítását elvégezték. A karanténnal nem érintett kisgyermekek ellátását valamennyi intézmény továbbra is biztosítani tudja.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...