A szakszervezetek kifogásolják

2010. december 27. hétfő 18:57

A szakszervezetek kifogásolják
Elkészült a város 2011. évi költségvetési koncepciójának munkaanyaga, amelyet az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórumon (ÖÉF) vitattak meg először a polgármesteri hivatal munkatársai és a városatyák, valamint a szakszervezeti oldal képviselői. Utóbbiak több helyen kritikával illették a tervezetet.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által - előzetesen írásban - megfogalmazott kritikai észrevételek közül kiemelendő az intézményi átszervezések következményeire vonatkozó előzetes hatásvizsgálat és az ezzel elérhető megtakarítások hiánya. Ezeket az érdekképviselet be kívánja vonni a koncepcióba.

A szakszervezetek kifogásolják, hogy a város további tízmilliókat költene egy újabb átvilágítási anyag elkészítésére, emellett újfent tiltakoznak a közalkalmazottakat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen, és az egyenlő közteherviselés mellett emelnek szót. Követeléseik között szerepel a cafeteria-juttatásokra vonatkozó érdemi tárgyalások folytatása, valamint az átszervezések miatt elbocsátott munkavállalók családjairól való gondoskodás is.

A szakszervezetekkel való egyeztetésen Decsi János, a polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályvezetője ismertette a költségvetési koncepció főbb tételeit. Kiemelte, hogy ez még csak egy „vitaanyag", amely a központi költségvetés által előirányzott stabilitás megteremtésére irányul.

Az átvilágítási anyagban megfogalmazott célok zöme visszaköszön a tervezetben. Változtatni szándékoznak egyebek mellett a „költségvetés stílusán". Sarkalatos pont az újonnan létrehozott intézmények finanszírozásának problémája: esetükben működési hiánnyal kell számolni. Ezt tetézi, hogy a devizaárfolyamok folyamatos változása következtében a mozgó hitelállomány rendezése csak több év távlatában orvosolható.

Az érdekképviselők legfontosabb kritikai megjegyzései a közalkalmazottak összecsúszó bértábláival, a bérek bankszámlára utalásának költségtérítésével és az átszervezésekkel kapcsolatban fogalmazódtak meg.

Nagy Csaba alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy a cafeteria-juttatások vonatkozásában az önkormányzat minden törvényi kötelezettségének eleget tesz, az intézményi struktúra átalakításáról pedig csak a büdzsé végleges elfogadása után tud érdemben nyilatkozni. Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő azonban mindenáron konkrétumokat szeretett volna hallani, például, hogy mely iskolákat érintenék majd az intézkedések.

Az új intézmények fenntartását illetően az alpolgármester kiemelte, hogy Pécs most éppen a „faltörő kos" szerepét játssza a parlamentben ez ügyben. Megjegyezte: a kultúrára fordítandó pénzek java jelenleg Budapestre koncentrálódik.

Átgondolják majd a pályázati rendszert is, mert az önkormányzat sokszor „nem célszerű" tendereken vett részt - ez egyébként az IH és a Pécs Kulturális Központ összeolvadása kapcsán került szóba, hiszen az egyesülés következtében csökkennek az elnyerhető források.


Képünkön Nagy Csaba alpolgármester és Moór Eszter bizottsági elnök látható.

H. L. B.