A Mohácsi-szigeten fészkel az ismert legidősebb fekete gólya
2023. október 02. hétfő 18:30

A közelmúltban egy gemenci táplálkozóhelyen több tucat fekete gólya verődött össze, készülődvén a hosszú afrikai vándorútra. Az ügyes halászok között több fióka-korban gyűrűzött egyedet is megfigyeltek a Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai.
Az egyedi azonosításra is alkalmas ún. színes gyűrűk leolvasását követően kiderült, hogy az egyik madár a jelenleg ismert legöregebb fekete gólya Magyarországon. Ezt a rangos címet eddig egy idén, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetben Szajolnál lefotózott madár birtokolta, de a mostani gemenci fekete gólya még annál is 3 héttel idősebb a leolvasása pillanatában.
Érdekesség egyébként, hogy mindkét madarat ugyanazon a napon, 2003. július 7-én gyűrűzte Kalocsa Béla, két egymással szomszédos fekete gólya revírben a Mohácsi-sziget déli részén.
A szóban forgó gólyát egyébként jól ismerik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, hiszen 2008 óta már 20 leolvasása volt Gemencen, elsősorban különböző táplálkozóterületeken, de több évben az aktuális fészkénél is azonosították.
A több mint 20 éves madár eddigi élete során számtalan fiókát nevelt, hozzájárulva ezzel a hazai fekete gólya állomány hosszú távú fennmaradásához.
Forrás: DDNP - Fotó: Mórocz Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Fotósok számára indul túra az...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...

