A megyei önkormányzat is indul a Bivalyon
2018. szeptember 13. csütörtök 10:30

Saját csapattal indul a Baranya Megyei Önkormányzat a 2018-as Bivaly Racingen. Az idén második alkalommal szervezett megmérettetés az erő, az állóképesség, a gyorsaság és a koordinációs képesség próbája.
- A Baranya Megyei Önkormányzat felvállalta, hogy részt vesz az esemény
népszerűsítésében. Emellett saját csapattal is indulunk, büszkék vagyunk arra, hogy
néhány kollégánk több versenyen is feszegeti határait. A rendőrséget és a
honvédséget is felkértük, vegyenek részt egy-egy saját csapattal a megmérettetésen,
ezzel is növelve a tétet - tájékoztatta az újságírókat Madaras Zoltán megyei elnök.
A versenyt idén második alkalommal szervezték meg. A táv 7,5 kilométer 11 akadállyal,
egyéniben és csapatban is indulhatnak a versenyzők, a gyerekeket könnyített pálya várja.
Budai Zsolt polgármester hangsúlyozta, hogy a verseny akár csapatépítésnek is
felfogható.
- A verseny ötletét az adta, hogy szerettünk volna olyan egyedi dolgot szervezni
kistelepülésként, ami támogatja a sportos életet, a szabadidő hasznos eltöltését,
mindezt összekötve egy csapatépítő tréninggel. Célunk nem a bevétel, hanem a sport
népszerűsítése a szabadban, a jó levegőn. Ezen keresztül szeretnénk bemutatni a
környék szuper adottságait is.
A verseny szeptember 29-én lesz. A nevezés 8-tól kezdődik, az első rajt 10-kor indul.
Forrás: Baranya Megyei Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...