Vádat emeltek az apa ellen, aki álmukban végzett lányaival

2023. március 07. kedd 09:55

Vádat emeltek az apa ellen, aki álmukban végzett lányaival

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon. A vádhatóság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kéri az ügyben. 

 

 

A Pest Vármegyei Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a vádirat szerint az elkövető és felesége között a viszony korábban megromlott, és 2022 áprilisában el is váltak. A bíróság a két közös, tizennyolcadik életévét be nem töltött leány gyermeküket az anyánál helyezte el, de a férfinak kéthetente kapcsolattartást biztosított.

A férfi a válás kimondása után elhatározta, úgy áll bosszút volt feleségén, hogy közös gyermekeikkel végez, majd öngyilkos lesz. 2022. május 20-án a két lány megérkezett az elkövető aszódi lakásába a kapcsolattartásra. Ezt megelőzően a férfi már baltát és munkáskesztyűt vásárolt, továbbá végrendeletet és búcsúlevélként felfogható beadványt írt a válást kimondó bíróságnak.

A férfi megvárta, amíg a gyermekek elalszanak, majd kesztyűt húzott, és baltával az alvó sértettek fejére, illetve felsőtestére többször is lesújtott. A csapások következtében a lányok olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, hogy pár percen belül életüket vesztették, ezt azonnali orvosi beavatkozás sem hárította volna el - írták.

Ezt követően az elkövető a holttesteket betakarta, megmosakodott, átöltözött, a konyhában elhelyezte a végrendeletét, majd elhagyta a lakást. Másnap Adácson megpróbált egy tehervonat alá ugorva öngyilkosságot elkövetni. Bár súlyos sérüléseket szenvedett el, életben maradt.

A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember és egyben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az elkövető ellen. A főügyészség a vádiratban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte - áll a közleményben.

MTI