Több milliárdos a kár Borsodban
2010. június 16. szerda 09:30
Ódor Ferenc közölte: a pénteken kezdődött és kedden befejeződött elsődleges kárfelmérésre azért volt szükség, hogy a kormány ennek ismeretében határozzon a segítség mértékéről. Az árvíz miatt mintegy 300 magántulajdonú épület dőlt össze a megyében, több ezer károsodott, csupán Felsőzsolcán 1800 az ilyen ingatlanok száma, az adatok azonban még nem véglegesek.
A kárfelmérésben az államigazgatás és a katasztrófavédelem szakemberei mellett a mérnök és építészkamara munkatársai is részt vettek.
Ódor Ferenc emlékeztetett arra, hogy a Bódva, a Sajó és a Hernád egyidejű áradása ellen a megye több mint kétszáz településén védekeztek. Most első a lakhatás feltételeinek megteremtése, ezt vállalja a kormány - szögezte le a közgyűlés elnöke, aki korábbi sajtótájékoztatóján azt is közölte: a kormány az önkormányzatok védekezési költségeit állja, csakúgy mint az árvízben megsérült, önkormányzati feladatokat ellátó épületek helyreállítását, és a károsodott, önkormányzati kezelésben lévő utak rendbetételét. A védekezés során kényszerűségből - a lakott területek megvédése érdekében - művelt, mezőgazdasági területekre is rá kellett engedni a vizet. Az ilyen földeken esett károkat is 100 százalékban megtéríti a kormány - tette hozzá.
Az árvízzel sújtott településeken tart a takarítás, fertőtlenítés. A fertőzésveszély elkerülése érdekében védőoltást is kapnak az emberek, akik közül több százan még hosszú ideig máshol kénytelen tölteni napjaikat, mivel a házuk összedőlt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Pécsi Arcok - Koltai Dénes: "A tanári...