Teljes körű marad a közszereplők bírálatának lehetősége
2014. március 05. szerda 12:59
Az Alkotmánybíróság tegnap kihirdetett határozata értelmében sértette az Alaptörvényt az új Polgári Törvénykönyv azon passzusa, mely korlátozni próbálta a szólásszabadságot és ezen keresztül a sajtó szabad működését. Az új PTK rendelkezése szűkítette volna a közszereplők bírálhatóságának eseteit.
Az új Polgári Törvénykönyv szövege eredetileg így szólt: „2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme] A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja."
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntése alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és ezért megsemmisítette a „méltányolható közérdekből" szövegrészt. A bírák szerint a közügyek szabad megvitatása és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése önmagában olyan nyomós közérdek, hogy nincs szükség további mérlegelésre. Ez azonban csak akkor van így, ha a közhatalom gyakorlóinak vagy közszereplő politikusoknak a közéleti tevékenységét éri bírálat.
Az Alkotmánybíróság azt is kiemelte, hogy nem a bírált személy pozíciója általában, hanem a konkrét közéleti tevékenysége az, ami jogossá teszi az éles kritikát. Ennek oka, hogy a politikai beszéd, vagyis a közügyek megvitatása a lehető legszélesebb körben szabad kell, hogy legyen, és csak nagyon kevés esetben engedhető meg az ilyen típusú kommunikáció korlátozása. A határozat kiemelte, hogy a közéleti kérdésekben megfogalmazott értékítélet nem korlátozható, míg a tényállítások esetében is fontos mérlegelni, hogy egy esetleges szankció nem korlátozza-e túlzottan a szabad vitát.
A határozat nem jelenti azt, hogy a közéleti szereplők emberi méltósága nem érdemelne védelmet. Ám ez a joguk csak akkor érvényesülhet, ha nem a közéleti szerepvállalásukkal összefüggésben éri őket kritika, hanem családi- vagy magánéletükkel kapcsolatban, vagyis az emberi méltóság magját érintően.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Frissen végzett rendőrök álltak...