Szili: az autonómia a belső önrendelkezés megvalósítása

2022. október 26. szerda 11:01

Szili: az autonómia a belső önrendelkezés megvalósítása

A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint az autonómia a belső önrendelkezés megvalósítását jelenti. 

 

 

„Amikor autonómiáról beszélünk, nem elszakadásról beszélünk", hanem a belső önrendelkezés megvalósításáról - hangsúlyozta Szili Katalin Budapesten, egy könyvbemutatón.

A svájci Jura kanton autonómiája, harca önrendelkezéséért című könyv bemutatóján a politikus elmondta: a rendezvényt egy nappal az ENSZ létrejöttének 77. évfordulóját követő napon tartják, s a szervezet az alapokmányában elsőként említi a feladatai között a béke és biztonság megteremtését a bolygón.

Utalva a szomszédos országban dúló háborúra, jelezte: tőle is megkérdezték, hogy az autonómia kérdése felvethető-e egyáltalán ilyen helyzetben a határon kívüli nemzetrészek tekintetében.

Nyilván a béke megteremtése elsődleges

- szögezte le Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott beszélt a 30 évvel ezelőtt megfogalmazott Kolozsvári Nyilatkozatról is, amelyben az aláírók kinyilvánították, hogy számukra a legfontosabb a belső önrendelkezés megvalósítása, leszögezve, nincs szó elszakadásról.

Kitért arra, hogy Ukrajna az Európai Unió társult állama. Kérdésként vetette fel, hogy miért ne lehetne a Kárpát-medencei magyar közösségeknek területi autonómiát megvalósítani az Európa nyugati részén már megvalósult autonómiaformák elismerésével.

Szólt arról:

Magyarország az Alaptörvényben is megfogalmazta, hogy felelősséggel tartozik a nemzettársainkért.

Rámutatott: a jogszabály úgy fogalmaz, hogy „felelősséget visel", míg a korábbi alkotmány úgy szólt, hogy „felelősséget érez". A felelősség viselése objektíven mérhető, amiben a legfontosabb, hogy a közösségek által megfogalmazott elképzeléseket támogatni kell - mondta.

A kötetről szólva úgy fogalmazott: példát ad a többségi társadalom és a kisebbségben élő közösségek párbeszédének, együttműködésének módszertanáról. Hozzátette: a könyv újabb nyugat-európai példával szolgál arra, hogy nem ördögtől való az önigazgatás, önkormányzás kérdése.

Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott arról beszélt, hogy a kötet az Erdélyi Szövetség és a Kráter Műhely közös kiadása. Az Erdélyi Szövetségről azt mondta: 1988-as megalakulásától kezdve támogatja az utódállamokban élő magyarság önrendelkezési és önigazgatási törekvéseit. Céljai közé sorolta a nemzettudat erősítését.

Ismertette:

a könyvet eredetileg francia nyelven írták, a fordítása Tolnay Istvánnak, a Partiumi Keresztény Egyetem nyugalmazott tanárának köszönhető.

Történészek elemzéseikben kimutatták, hogy a központi hatalom lebontása a helyi önkormányzatok javára, a helyi önkormányzatok megerősödésével a demokrácia kiszélesítéséhez vezethetne Romániában és a többi utódállamban is úgy, ahogy az erősen decentralizált svájci állam esetében látható - fogalmazott.

Hozzátette: Svájc Jura-vidékén is bebizonyosodott, hogy az autonómia nem kell, hogy szeparatizmushoz vezessen, és megoldja az etnikai konfliktusokat. Bácsfainé Hévízi Józsa, a kötet főszerkesztője és lektora arról beszélt, hogy a Jura-hegység vidékén élő francia nyelvű népesség egy része az 1815. évi bécsi kongresszus határozata alapján Svájchoz, a német nyelvű Bern kanton közigazgatási kötelékébe került.

Erőszakos összetűzések után háromoldalú tárgyalások kezdődtek a berni szövetségi kormány, Bern kanton és a közben autonómiát elnyerő Jura kanton között.

MTI