Szenzációs! Megvan a 17. magyar Nobel-díjas is!
2023. október 03. kedd 12:12

Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják.
A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összegen) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
Krausz Ferenc 1962-ben Móron született. 1985-ben villamosmérnöki oklevelet szerzett a Műegyetemen. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte, doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként, majd professzorként is dolgozott.
2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Kísérleti Fizika Tanszékének a vezetője.
Ezen intézményekben (Attoworld.de), illetve a budapesti Molekuláris-ujjlenyomat Kutató Központban (Mukkozpont.hu) mintegy 150 kutató munkáját irányítja.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...

