SZDSZ: újabb szabolcsi álküldött?
2008. március 28. péntek 08:03
"A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmány mai elnökségi ülésén megtárgyalta az általam március 25-én a jogosulatlan szavazásokkal kapcsolatban kezdeményezett vizsgálat eredményét. Megállapítottuk, hogy a 2007. évi tisztújító küldöttgyűlés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldötteinek száma 45. Ebből a helyszínen, a regisztrációs íveken 33 küldött neve mellett szerepel aláírás. Közülük négyen úgy nyilatkoztak, hogy nem voltak jelen a küldöttgyűlésen" - írta az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében.
Hozzátette: a fentiekre tekintettel, a választmány elnökeként - ahogy a korábbi esetben - rendőrségi bejelentést tesz.
Az ügy előzménye, hogy a HírTV Célpont című műsorának stábja Jüttner Csaba körzetében újabb álküldöttre akadt. "Bíró Árpádné nem volt ott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, neve mellett a Fővárosi Bírósághoz eljuttatott jegyzőkönyvben mégis szerepel aláírás. Azt mondja sejthették, hogy nem megy el, mert hat éve volt utoljára küldöttgyűlésen" - olvasható a HírTV honlapján.
"Amennyiben beigazolódik, hogy a HírTV Célpont című műsorában elhangzottak megfelelnek a valóságnak, és Bíró Árpádné valóban nem volt jelen az SZDSZ 2007. márciusi tisztújító küldöttgyűlésén, az ügyben - mint a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke - vizsgálatot indítok. Ezzel egyidőben okirathamisítás gyanúja miatt bejelentést teszek a rendőrségen" - írta délutáni közleményében Jüttner Csaba.
Az SZDSZ elnökválasztáskor történt visszaélésekről - miszerint manipulálták a választást - a HírTV egyik februári műsora adott hírt. A Boon nevű honlapnak nyilatkozva Köteles Péter miskolci vállalkozó azt mondta, ő volt az, aki a médiumot erről informálta. A férfi a televíziónak arról is beszélt, hogy négy-öt jelen nem lévő borsodi küldött helyett mások szavaztak, "mégpedig előre megbeszélt módon Kóka Jánosra".
Az SZDSZ ügyvivői testülete február 12-én kérte fel Jüttner Csabát, hogy vizsgálja ki, mi történt az elnökválasztáson.
Kedden az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója arról döntött, hogy rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi a párt országos tanácsánál. Kóka János pártelnök közölte: a rendkívüli küldöttgyűlés tudja megnyitni az utat a teljes körű tisztújításhoz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...