Rendkívüli küldöttgyűlés az SZDSZ-nél
2008. március 27. csütörtök 23:39

A liberális párt elnöke közölte: a rendkívüli küldöttgyűlés tudja megnyitni az utat a teljes körű tisztújításhoz.
A politikus elmondta, hogy a javaslatot három tartózkodással fogadták el, de Kóka János újságírói kérdésre sem nevezte meg a tartózkodókat.
A pártelnök egyúttal közölte, hogy a frakció megtárgyalta és megerősítette az úgynevezett Jüttner-jelentésben foglaltakat és bizalmáról biztosította az elnököt és a frakció vezetését.
Kijelentette, hogy a frakció és az ügyvivő testület közös határozatban ítélte el a tavalyi tisztújításon történt csalást és tudomásul vette, hogy Zagyvai Márton kilépett a pártból. Egyúttal felszólították a csalókat és azokat akik részt vettek a csalásból, hogy kövessék Zagyvai Márton példáját, és lépjenek ki a pártból.
Arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e az elnöki tisztségről úgy válaszolt, hogy az SZDSZ a csalásokban résztvevőket szólították fel lemondásra.
Azt is elmondta, hogy korábban a bizalom jegyében szervezték a választásokat, ezért a rendkívüli küldöttgyűlésre egy olyan javaslattal érkezik, ami jelentősen szigorítja a szabályokat. Hozzátette: áttekintik és módosítják a párt alapszabályát, hogy ilyen visszaélések ne történhessenek.
Kóka János elmondta, hogy feltehetően két küldöttgyűlést tartanak majd, ahol az első, a rendkívüli küldöttgyűlés hozza meg azokat az új szabályokat, amelyek alapján küldötteket lehet állítani, és ez követheti a tisztújító küldöttgyűlés. A rendkívüli küldöttgyűlés a jelenlegi küldöttek részvételével zajlik majd le.
A pártelnök azt mondta: javasolni fogja az országos tanácsnak, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a rendkívüli, majd azt követően a tisztújító küldöttgyűlést is, mert az utóbbi adhat új legitimációt a vezetésnek.
Az ülésen nem vett részt az ügyvivő testületi tagságát pénteken felfüggesztő Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, John Emese és Szent-Iványi István. A mandátumát szintén szüneteltető Béki Gabriella megjelent, ahogy a némi késéssel Demszky Gábor fővárosi főpolgármester is. Utóbbi jóval a sajtótájékoztató előtt el is hagyta az üléstermet, de kérdésekre nem válaszolt.
Véget ért a koalíciós egyeztetés a Parlamentben
Több javaslat is van a koalíciós pártok asztalán az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosítására. Erről Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa beszélt szerdán az MTI-nek a Parlamentben tartott koalíciós egyeztetés után.
A két párt az álláspontját ismertette a megbeszélésen - közölte a nagyobbik kormánypárt politikusa.
Mint mondta, "mindenféle javaslat az asztalon van", de nem kívánt részletekbe bocsátkozni, illetve pártja álláspontját ismertetni. "Nagyon határozott álláspontja van az MSZP-nek" - fogalmazott.
Az MTI azon kérdésre, miszerint az MSZP-ben javasolták, hogy az eredeti szocialista elképzeléshez, a hét régióban lévő, állami tulajdonú pénztárrendszerhez kellene visszatérni, Kökény Mihály közölte: valóban van az asztalon ilyen javaslat, de az SZDSZ-ben is többféle elképzelés merült fel.
A szocialista országgyűlési képviselő Horn Gábor SZDSZ-es ügyvivőhöz hasonlóan azt mondta, folytatják a megbeszélést. Belátható időn belül meg fogunk állapodni - hangoztatta.
Megjegyezte: a Fidesz azon álláspontja, hogy vonják vissza a törvényt, nem elfogadható, mert azt sugallná, hogy nem kell semmit sem csinálni.
A résztvevők délután öt óra körül úgy érkeztek, hogy már eleve kikerülték a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája közelében lévő folyosón várakozó újságírókat. Az egyeztetés után a politikusok szintén az újságírók látókörét elkerülve távoztak, Horn Gábor telefonon csak annyit mondott a távirati irodának, hogy folytatják a megbeszéléseket.
Az MTI értesülései szerint a megbeszélésen a szabad demokratákat Kóka János pártelnök, Horn Gábor, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Magyar Bálint és Gusztos Péter, az SZDSZ két ügyvivője képviselte. Az MSZP részéről ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese, Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője és Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, volt szakminiszter.
Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke, az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója együttes ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón bejelenti, hogy rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezik a párt országos tanácsánál, hogy megnyissák az utat a teljes körű tisztújításhoz.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...