Reggeli lapszemle: címlappal tüntet a balliberális sajtó
2011. január 03. hétfő 07:43
Magyar Nemzet: A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak. Éger István a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: az elmúlt hónapokban sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben.
Éger István a hétfői lapban megjelent interjúban azt mondta, nem érzékelik a döntéshozóknál a fogékonyságot a problémák megoldására.
Véleménye szerint az újonnan kialakított kormányzati struktúra és a hatáskörök újradefiniálása nem kedvezett az egészségügyi ágazatnak.
A MOK elnöke beszélt arról is: nem támogatja azt a - Magyar Rezidens Szövetség által az egészségügyi államtitkársággal egyetértésben indított - kezdeményezést, mely szerint kapjanak dupla fizetést azok, akik zöld kereszttel jelzik, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Úgy látja ugyanis, hogy ez a felvetés szerencsétlen, megosztó és dehonesztáló.
Népszabadság, Népszava: A Népszabadság címoldalán egyetlen mondat olvasható magyarul és az Európai Unió további 22 hivatalos nyelvén: "Magyarországon megszűnt a sajtószabadság". A szerkesztőség ezt azzal indokolta: meggyőződésük, hogy a médiatörvény "valójában a Fidesz-KDNP vezette kormány autoriter törekvéseit szolgálja azzal, hogy megteremti a lehetőségét a velük ellentétes véleményen állók megzabolázásának, megbüntetésének, végső soron akár tönkretételüknek".
A Népszava a címlapján angolul és magyarul követeli a sajtó szabadságát. "Egy európai uniós országban a sajtószabadság alapvető érték. Meg kell védenünk Magyarországon a demokratikus jogainkat. Követeljük a sajtó szabadságát!" - áll az első oldalon. A napilap a tiltakozó akciójuk folytatásával kapcsolatban azt írta: hiszik, hogy Európa észreveszi az antidemokratikus lépéseket és még akkor is megteszi a maga óvatos, diplomatikus lépéseit, ha a magyar emberek többségét mindebből semmi sem zavarja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...