Látogatottsági rekord a múzeumokban
2010. június 20. vasárnap 17:39
Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a Budavári Palota intézményei iránt, a Magyar Nemzeti Galéria különböző programjaira közel 20 ezer látogató volt kíváncsi - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Galéria kommunikációs igazgatósága.
A közlemény szerint a legnépszerűbb program a világon elsőként meghirdetett virtuális épületfestő verseny döntője volt: a döntős filmek vetítésére, este 10 órára a Hunyadi udvar megtelt látogatókkal.
Nagyon népszerűek voltak az akusztikus színpad könnyűzenei koncertjei: a Magashegyi Underground, a Bijou, valamint a Barabás Lőrinc Eklektric együttes koncertjein a Galéria C épülete zsúfolásig tele volt.
"Nagyon nagy" volt az érdeklődés az állandó és időszaki kiállításokon félóránként induló tárlatvezetések iránt. A nemrég nyílt két időszaki kiállításon (Depero, Kovásznai György) még a 11 órás vezetésen is tömeg volt, és a kiállításokhoz kapcsolódó programokon, az olasz futurista Depero munkássága inspirálta futurisztikus hajshow-n és Kovásznai György filmjeinek vetítésén is sok látogató vett részt.
Minden eddiginél magasabb látogatószámot regisztráltak a Néprajzi Múzeumban is, amelynek programjait a tavalyinál legalább kétszerte többen, minimálisan 17 ezren keresték fel (végleges adatok még nincsenek).
A múzeum sajtóosztályának közleménye szerint folyamatosan sorban álltak a látogatók az Aranyba rejtett arcok-aranymaszkok Ázsiából. A Zelnik-gyűjtemény a Néprajzi Múzeumban című tárlaton, amely ezen az éjszakán volt látható utoljára. A kiállítás által ihletett Időszövet című tradicionális jávai tánc- és wayangest - Gergye Krisztián és Dus Polett munkája - "óriási sikert" aratott.
A Triginta Percussion örömzenéjének, az indonéz szigetvilág Arum Melati tánccsoport által előadott hagyományos táncainak, a Yava együttes világzenei koncertjének fogadtatása is mutatja, hogy milyen nagy az érdeklődés a délkelet-ázsiai kultúra iránt - állapította meg a Néprajzi Múzeum közleménye.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Két percen belül a vérző sérült...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...