Font: a moratórium lejártával még emelkedhetnek a földárak
2014. május 02. péntek 18:15

Május 1-jén lejárt a földvásárlási moratórium, de minden folytatódik tovább, vagyis a magyar gazdák kezében marad Magyarország termőföldjének döntő többsége. Ezen belül azokéban, akik legalább három éve, helyben lakva, életvitelszerűen folytatnak mezőgazdasági tevékenységet vagy szakirányú végzettséggel igazolják azt, hogy jogilag földművesek - magyarázta Font Sándor országgyűlési képviselő, a mezőgazdasági bizottság elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.
Font Sándor leszögezte: nem történhetnek meg azok az automatikus módon zajló, spekulatív vásárlások, amiket több külföldi földre vágyó tervezett, és zseb-, illetve előszerződésekkel próbálta meg kivárni a május 1-jei időpontot. Rámutatott: más országokban is komoly feltételeket kell teljesítenie az EU-s állampolgároknak a vásárláshoz. A magyarországi feltételrendszer másfél évig nyílt vitában alakították ki a parlamentben, és nincs olyan eleme, amelyet az EU jogalapszerűen kifogásolhat - emelte ki a mezőgazdasági bizottság elnöke.
Az országgyűlési képviselő kitért az földárakra is. Mint kifejtette, a 2004-es EU-csatlakozás óta pontosabb méréseket lehet végezni, amelyek azt mutatják, hogy 10 éves tilalom miatt növekedés tapasztalható, az utóbbi 4 évben intenzív földforgalom következett be, az árak pedig megindultak felfelé. A magyar „még messze van mérhetetlenül drága" holland termőföldáraktól, de a környező államokat elkezdte megközelíteni, a közeljövőben vélhetően lesz egy enyhe árnövekedés, majd beáll a piaci egyensúly - mutatott rá.
Font Sándor kérdésre reagálva elmondta: folytatódik az állami földbérleti rendszer. A közel 600 ezer hektárnyi földbérlet, „amelyet főleg a Horn-kormány alatt, majd kapkodva 2008-2009-ben hosszú távú bérleti szerződésekkel kiadtak tőkés társaságoknak", java része folyamatosan lejár, és visszakerül a magyar államhoz. A földeket a 2010-ben kialakított szabályok szerint a helyben lakó gazdálkodónak bérleti rendszerben ítélik oda megművelésre, pályázati úton - emelte ki a bizottsági elnök.
Képünkön: Huber István tulajdonos, Jónás Zoltán és Korpás Imre dolgozók szedik a szabadföldi epret Fegyverneken, Huber István családi gazdálkodó földjén.
Forrás: MR1 – Fotó: Mészáros János/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...