Döntött a kormány az iskolák megnyitása és az idei érettségik ügyében

2021. április 09. péntek 08:15

Döntött a kormány az iskolák megnyitása és az idei érettségik ügyében

A most pusztító brit mutáns agresszivitását tekintve jóval erősebb, mint az egy évvel ezelőtt megismert vírus. Ez ellen a korlátozások már nem segítenek, az egyetlen megoldás a megsemmisítése, ami csak a vakcina segítségével lehetséges - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. 

 

 

A kormányfő szerint sem az ő nemzedéke, sem az utána jövők nem találkoztak még ilyen, félháborús helyzettel. - Az embereknek a háborúból előbb-utóbb elegük lesz, mert senki nem akar ilyen körülmények között élni - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette, hogy a regisztráltak száma átlépte a négymilliót, de ez még minidig kevés, ezért ismert emberek részvételével kampány indul.

A miniszterelnök úgy véli, hogy hamarosan el fogjuk érni a hárommillió beoltottat, és május elején léphetjük át a négymilliós küszöböt, majd június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgárból hétmilliót képesek lesznek beoltani.

Orbán Viktor köszönetet mondott mindenkinek, hogy az eddig érvényben lévő, este nyolc óráig tartó kijárási korlátozást betartotta, a miniszterelnök szerint ellentétben néhány nyugati országgal, a magyarok hozzáállása példamutató volt.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, jelenleg öt vakcinával oltanak, amelyeknek mindig van egy párja valahol egy raktárban. Ezek nyilvántartása, raktározása, elvitele és beadása sokkal bonyolultabb művelet, mint azt bárki gondolná - hívta fel a figyelmet.

Óriási logisztikai művelet. Az unióban Magyarország messze megelőzi teljesítményben a többi országot.

Az idősek életveszélyben voltak, és ember nem tudta megmondani, hogy ha a 65 év felettiek megkapják a vírust, akkor mi fog történni. Brüsszelben az történt, mint a migrációnál és a kerítésépítésnél, és mire észbe kaptak, addigra bent voltak. Csak a magyaroknak volt a helyén az eszük

A brüsszeli beszerzési politika is hibázhat, ezért kell egy B terv is. Ez volt a keleti vakcinák beszerzése.

Döntöttek az iskolák és az érettségik ügyében.

Bár már április 19-től nyithatnának az iskolák, de nem érdemes néhány napra kinyitni, majd az érettségi miatt bezárni. Így a középiskolák csak május 10-én nyitnak.

Idén úgy döntöttünk csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek. Ezt már ismerjük, bejárt út. A részletek hamarosan megjelennek ezzel kapcsolatban.

A baloldal 3,5 hónapot várt a beoltással kapcsolatban. A baloldal beadott egy országgyűlési határozatot, amelyben az volt, hogy tiltsák be a parlament az orosz és kínai vakcinákat. Ha ezt elfogadtuk volna, akkor sokan meghaltak volna. A baloldal képmutatása, hogy magukat beoltják, másokat pedig lebeszélnek.

Ha elérjük a négymilliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek, és közösségi események. Egyelőre az iskolák újranyitása következik.

Petry Zsolt ügyében elmondta, az elvi kérdéseken túl, hogy magyar emberről van szó.

„Magyarország azért harcol, hogy komoly, erős és sikeres ország legyen. Az első az, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Petry Zsolt sincs egyedül".

A válogatott sportolóinkra úgy tekintünk, mint a lányainkra, fiainkra. A sikeres fellépés első feltétele az egység.

Az egységet helyre kell állítani ez pedig a szövetségi kapitányon és Szalai Ádámon múlhat.

EQM