Borús, ködös reggel után némi napsütés is jöhet
2021. február 01. hétfő 20:30

Éjszaka északnyugat felől egy szakadozott felhősáv is érkezik, illetve egyre nagyobb területen folytatódik az alacsonyszintű felhőzet térnyerése, emellett párássá válik a levegő, köd is képződik.
Kedden a reggeli, délelőtti órákban jóformán mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd szakadozni kezd a felhőtakaró, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
Fontos kiemelni, hogy lehetnek olyan körzetek, ahol tartósan megmarad a felhőzet, így kis területen belül nagy különbségek is előfordulhatnak a felhőborítottságban. Számottevő csapadék nem várható, de a rétegfelhős részeken szitálás, éjszaka ónos szitálás is lehet.
Kedden este érkezik egy melegfronti felhősáv, abból késő este gyenge eső már lehet a Kisalföldön. A délies szél csak időnként élénkülhet meg napközben.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de az átmenetileg gyengén felhős, havas tájakon ennél hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a napos tájakon 5 és 8, míg a tartósan borult részeken 5 fok alatt alakul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...