A stabil esetszámok sem engedik az enyhítéseket
2021. február 04. csütörtök 14:55

Már jó néhány napja stabilizálódnak a koronavírus-járvány magyarországi esetszámai, de több európai országban ezek a számok emelkednek - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szlávik János hangsúlyozta, ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat, hiszen a napi ezer körüli esetszám és a napi száz körüli halálozás „nem engedi meg", hogy komolyabb lazítások legyenek.
Elmondta azt is, elképzelhető, hogy újabb és újabb koronavírus-mutációk jelennek meg, s az is, hogy a jövőbeni oltásokkal „utánuk kell mennünk", magyarán változtatni kell az oltóanyagok összetételén.
Hozzátette, a védőoltások egyelőre a mutáns vírusok ellen is hatásosak, csak nem akkora mértékben, tehát mindenképpen megakadályozzák a fertőzés súlyossá válását.
A főorvos szerint Magyarországon még nem „dominánsak" a mutációk, így a most használt vakcinák teljes hatékonysággal védenek.
Szlávik János jó hírnek nevezte, hogy az orosz vakcináról végre megjelentek tudományos szaklapokban is információk, és bízik abban, hogy hamarosan a kínai oltóanyagról is így közölnek adatokat.
Hangsúlyozta, fel kell gyorsítani az oltások ütemét, be kell oltani az időseket és a betegeket, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben.
„Merem remélni, hogy a közeljövőben Magyarországra is tömegesen érkezik oltás és most már mi is megkezdhetjük a tömeges oltást" - mondta Szlávik János.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét szárnyra kaptak a Pécsi Sasok
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Különleges rekordkísérletre...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...

