EKF-év: pro és kontra (2.)

Aknai Tamás művészettörténész professzor (felső képünkön) szerint sok mindent lehetett élvezni az év során, még ha ezek nem is feltétlenül az EKF-nek voltak köszönhetőek:

- Oly sok minden történt, épült, és oly sok mindent nem látunk még, ami az EKF-hez tartozik, hogy csak felemás ítéletet fogalmazhatunk meg - kezdi a professzor, azonban rögtön hozzá is teszi: - Kiugróan emlékezetes színházi produkcióra, hangversenyre, kiállításra mindenesetre nem került sor ebben az esztendőben. Számszerűségében elragadónak látszik, de különösség, eredetiség tekintetében számomra semmi új nem történt. Két évvel ezelőtt ugyanennyi eredetiséggel találkoztam, és két év múlva is talán ugyanennyivel fogok.

- Amit igen fájlalok, hogy gyűjteményeik nagyságában nem erősödtek a könyvtárak és a múzeumok - tette hozzá. - Költöztek, kiállítást rendeztek, de a jövővel kapcsolatos készülődés nyomait nem leltem az események között. Nem jöttek létre kisugárzó pécsi teljesítmények. Avattak néhány gyenge szobrot... Utánjátszásokat, szimpatikusan amatőr, olykor dilettáns akciókat láttam, némelyik még kedves is volt.

Aknai Tamásnak nincs jó véleménye a Munkácsy-kiállításról sem, amely szerinte nagy dolognak látszott, de nem volt az, főként a Nemzeti Galéria tárlata után, „ahol megmutatták, hogy milyennek kellett volna lennie valójában".

A megújult köztereket illetően sem rejti véka alá véleményét: - Tudjuk, hogy a belváros kiürült, a Széchenyi tér kitisztult, giccses a nylonfény a kaszkád és a városháza előtti szökőkútban. Elkövették a hibát, hogy nem alkottak vízfelületet, ami tükrözte volna a teret, aminek nyugalmas felszíne kevésbé vonzotta volna az alsógatyás turistákat és a kisgyerekeket vizes szabadidőprogramokra. Bosszant a gyerekparcella is a kis színes virágokkal, és nehezen minősíthető a városháza bejárata előtti kőmintázat meg a bronzból készült gyűrött szőnyeg rajta.

- Éppoly gagyi látványosság, mint a reneszánsz mustrákat produkáló diavetítés a Káptalan utcában, avagy mint a Nádor romgalériája, ami egy kiállítási diszfunkció, és még ennek is örülni kell - folytatja a listát. - A Modern Magyar Képtár Papnövelde utcai palotája az építészeti rémségek tára. És ha jól tapasztalom, nem állt meg a szakemberek Pécsről elvándorlásának folyama sem, még mindig nincs miért itt maradni. Pécs kulturális élete nem autonóm és nem professzionális. A Jelenkor Kiadó talán az egyedüli, ahol nemzeti és nemzetközi méretekben is észlelhető kulturális minőség jön létre - zárja észrevételeinek sorát a művészettörténész.

Utóbbi igazgatója, Csordás Gábor (kis képünkön) sincs elragadtatva az EKF-év tapasztalataitól. Az irodalmár megemlíti, hogy az illetékesek a felvezető években nem dolgozták ki annak a feltételeit, hogy Pécs regionális kulturális központtá váljon: ennek feltételeit az EKF évében, kampányszerűen ideszervezett eseményekkel nem lehet megteremteni.

- Azt még nehéz megítélni - folytatja a kritikus -, hogy a három nagy új intézménynek milyen hatása lesz a város kulturális életére: a Tudásközpont épp hogy elkészült, a másik kettő sehol sem tart. Kétségbeesett kapkodást érzékelek a ZSKN-nel kapcsolatban is. Rá fognak jönni, hogy nem lesz mivel kitölteni, hiszen a felvezető években nem gondolkodtak és gondoskodtak róla.

- Hiába újították fel a tereket, ha a belváros kiüresedésével nem lesz, aki használja azokat - vélekedik másokkal egyetértésben a kritikus, aki emellett nehezményezi, hogy számos olyan, milliókat felemésztő programot szerveztek, amelyekből „ostobaságok" születtek: ilyen például a három tenorból kettő Pécsre hívása, aminek „az égvilágon semmi értelme nem volt" - zárta mondandóját Csordás Gábor.

H. L. B. - Fotó: EQM