A kormány beszállt a Wildhorse uránbizniszébe - Kővári: Pécs nem fog

2013. augusztus 21. szerda 23:13

A kormány beszállt a Wildhorse uránbizniszébe - Kővári: Pécs nem fog

Bár az illetékes minisztérium már megkapta, a pécsi önkormányzat még várja Wildhorse Energy Hungary Kft.-től a mecseki uránbányászat újbóli megkezdésének lehetőségeit taglaló megvalósíthatósági tanulmányt. Kővári János képviselő, a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság elnöke amondó, hogy a városnak nincs szándékában tulajdonrészt szerezni az állam és az ausztrál cég által közösen alapított vegyes vállalatban - függetlenül a tanulmány állásfoglalásától. A Wildhorse egyelőre nem válaszolt megkeresésünkre.

Még várja a Wildhorse által elkészített ama megvalósíthatósági tanulmány részletes kivonatát a pécsi önkormányzat, amelyet a cég még korábban ígért átadni a városvezetés számára. Kővári János szerint az illetékes szaktárcához már július közepén eljuttatták a dokumentumot, igaz, csak azt követően, hogy az állam társtulajdonos lett az ausztrál vállalattal közösen gründolt Magyar Urán Zrt.-ben. (A Wildhorse korábban üzleti titokra hivatkozva nem kívánta nyilvánosságra hozni az anyagot.)

- Az önkormányzatnak még nincsen kapcsolata a céggel, ilyen értelemben szívességből adnák át a dokumentumot. Nekünk egyelőre sem tulajdonosi, sem hatósági jogosítványunk nincs az ügyben. Csak akkor leszünk érintettek, ha a Wildhorse majd bányászati engedélykérelmet nyújt be a kismélyvölgyi területre, de oda mi még kutatási engedélyt sem adtunk ki - közölte a politikus.

Az ÖPE frakcióvezetője elmondta azt is, hogy a városnak nincs szándékában tulajdonrészt szerezni a tavaly létrehozott vegyes vállalatban. (A Magyar Urán Zrt.-ben jelképes tulajdoni hányadot szerzett a kővágószőlősi önkormányzat.). Ha pedig minden az ausztrál vállalat tervei szerint alakul, akkor Kőváriék a város lakosságára bíznák, hogy létesüljön-e újból uránbánya Pécsett vagy sem.

- Előbb tájékozódni szeretnénk, majd tájékoztatni a lakosságot, hogy végül a közakarat döntsön az ügyben, akár népszavazás, akár közmeghallgatás utáni képviselő-testületi állásfoglalás formájában.

Kővári hozzátette, hogy az önkormányzati többség álláspontja függ a tanulmány megállapításaitól, a műszaki tartalomtól, a technológia környezetkímélő voltától, s attól is, hogy hány munkahely létesülne, a bányászat mennyire veszélyeztetné az emberi egészséget.

- Mi a tanulmány megismerés után is ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy ne a közgyűlés, hanem a lakosság döntsön. Kérdés, hogy a pécsiek visszafordulnak-e a múltba, vagy más jövőkép mellett határoznak. Én a fenntartható városfejlesztés szószólója vagyok, szerintem nem az uránbánya oldja meg Pécs foglalkoztatási és gazdasági problémáit, ellenben kockázatot rejt a vízbázisra és az egészségre is.

Megkerestük a Wildhorse Energy Hungary Kft.-t is, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Képünkön a tervezett kismélyvölgyi kutatások helyszíne látható.


H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva