Nagy a csönd az újranyitandó uránbánya körül - a kormány még nem foglalkozott a projekttel

2013. január 28. hétfő 20:45

Nagy a csönd az újranyitandó uránbánya körül - a kormány még nem foglalkozott a projekttel

Egyelőre nyugvópontra került a mecseki uránbánya-projekt, miután még nem született meg a tavaly év végére ígért kormánydöntés a beruházással kapcsolatban. A bányanyitás ellenzői továbbra is várják a WildHorse Energy Kft. előzetes vizsgálati tanulmányának nyilvánosságra hozatalát - s ugyanezt kéri levélben a pécsi önkormányzat is. Kővári János, az Emberi és Természeti Erőforrások Bizottságának elnöke a Pécsi Újság.hu érdeklődésére azt mondta,  a város is kíváncsi eme tanulmányra, ezért - amennyiben elkészült már - a következő napokban kikérik a társaságtól, hogy az önkormányzati képviselők is állást foglalhassanak az ügyben.

Nagy a csend mostanában az uránbánya tervezett újranyitását illetően, mivel a WildHorse Energy Kft. által tavaly ősszel elkezdett „felvilágosító" kampány átmenetileg (?) elhalkult. A projekt további lépéseihez szükséges kormányzati támogatásról még nem született döntés, a társaság azonban egyelőre - legalábbis a médián keresztül - nem kíván foglalkozni ezzel a kérdéssel.

- Nem a sajtó útján akarunk foglalkozni azzal, hogy mikorra várható kormánydöntés - reagált megkeresésünkre Benkovics István, a WildHorse ügyvezetője, aki elmondta, ők mindenesetre elvégezték azt a munkát, amit elterveztek.

A projektet ellenző civilek leginkább a bánya újranyitásával kapcsolatos előzetes hatástanulmány nyilvánosságra hozatalát hiányolják.

- A tanulmány elkészült, ám az valahol szerintem természetes, hogy a dokumentum nem nyilvános. Ha egy vállalkozás hatalmas összegeket fordít egy bizonyos kutatási tevékenységre, akkor az érdekei azt kívánják, hogy ilyen jellegű dokumentumokat ne vigyen a nyilvánosság elé - érvelt a szakember.

A társaság ugyanakkor már készül a további lépések megtételére: egyrészt a környezetei hatásvizsgálathoz szükséges adatokat állítják össze - annak érdekében, hogy maga a vizsgálat elvégezhető legyen -, másrészt tovább folytatják a projekttel kapcsolatos ismeretek megosztását és a lakossággal való párbeszédet.

- Olyan részletkérdésekkel is foglalkozunk, mint a környezet-, egészség- és munkavédelem, valamint a kitermeléshez szükséges technológia bemutatása. Az eddigi szisztematikus munka eredményeként - a tanulmány részmegállapítása szerint - a korábban említett három-öt évnél rövidebb idő, akár két év alatt is megvalósítható a projekt.

A további kutatásokhoz szükséges állami hozzájárulás hiánya bizonyítja, hogy a pécsi önkormányzat sem lát még tisztán az ügyben. Páva Zsolt polgármester és Kővári János országgyűlési képviselő ezért a következő napokban levélben fordul a céghez a tanulmány megismerése céljából - tudtuk meg a Kőváritól.

- Ismereteim szerint a kormány még nem foglalkozott a témával, miután a szóban forgó tanulmány meglétéről még nem sokat tudni - mondta a politikus. Kővári szerint a dokumentumban foglalt megállapítások alapján dől majd el, hogy a pécsi képviselő-testület támogatni tudja-e a projektet, vagy esetleg népszavazás keretében döntenek róla a pécsi polgárok.

Az ügyben megkerestük az illetékes minisztériumot is, ahol csak annyit tudtunk meg, hogy "még tart a döntés előkészítése, sok érdeket és szempontot kell figyelembe vennie a kormánynak ahhoz, hogy átgondolt véleményt alkothasson az ügyben". Így azt sem tudták megmondani, hogy mikorra várható a végleges álláspont kialakítása.

Képünkön: Benkovics István, a WildHorse ügyvezetője beszél egy tavaly őszi lakossági fórumon.

H. L. B.