Lehet, hogy az NB II-ben is lesz Szentlőrinc - PMFC összecsapás
2020. május 06. szerda 11:20

Az már eldőlt, hogy a PMFC a másodosztályban folytathatja, erre azonban a Szentlőrincnek is esélye van.
A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői döntése értelmében az NB I és a Magyar Kupa nemsokára folytatódik, az NB II-t és az NB III-at azonban befejezettnek tekintik.
"A kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba".
Ez a PMFC számára a másodosztályú tagságot jelenti.
A Nyugati csoport élén álló Érdi VSE ugyanakkor hivatalos honlapján jelentette be, hogy bár a pályán kivívta a feljutást, nem tudja vállalni az osztályváltást, ami azt jelenti, hogy a legjobb csoportmásodik előtt megnyílhat az út a feljutásra.
Ez pedig a Szentlőrinc SE.
- Erről a hírről természetesen már mi is hallottunk, többen is kerestek ez ügyben, de hivatalos értesítést nyilván még nem kaptunk - fogalmazott Kovácsevics Csaba, a Szentlőrinc SE szakosztályvezetője a klub honlapján. - Ha kapunk, akkor megvizsgáljuk, átgondoljuk, miképp tudnánk élni az NB II-es szereplés lehetőségével. Az biztos, hogy minden tőlünk telhetőt megtennénk azért, hogy felnőtt csapatunk a második vonalba kerüljön, hiszen ezért küzdöttünk a szezon során, s ezért is adtunk be licenckérelmet az NB II-re is.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja,...