Üzenettel fordult a hívekhez pünkösd alkalmából Felföldi László, pécsi megyéspüspök

2024. május 20. hétfő 08:38

Üzenettel fordult a hívekhez pünkösd alkalmából Felföldi László, pécsi megyéspüspök

A Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László pécsi megyéspüspök a Szentlélek kiáradásának ünnepe alkalmából pünkösd mindnyájunk életét megszólító üzenetével fordult a hívek közösségéhez, melyet az alábbiakban adunk közre.

 

 

Krisztusban Szeretett Testvérek!

Az apostolok és az első tanítványok húsvét utáni lelkiállapota nagyon hasonlít a ma élő emberek, családok, keresztények helyzetéhez. Megértették, ahogy mi is, hogy küldetésük van, de nem tudtak mozdulni, nem tudtak elindulni, nem tudtak szólni. Hiányzott az életükből a Szentlélek, ahogy sokszor a mai kor emberének életéből is hiányzik.

„Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek." (Jn 16,12-13)

Pünkösd napján az apostolok várakoztak, imádkoztak, vagyis figyeltek Istenre, majd telítődött szívük szeretettel és kinyitották, kitárták szívük belső ajtaját, kiléptek mások felé, mert ami bent, a szívükben történt, amit a szívükben éreztek, túlcsordult. Megértették a rájuk bízott feladatot.

Pünkösd ünnepe, a Szentlélek valósága nem elvont tanítás, hanem a hétköznapjaink ereje és biztonsága. Nélküle nem tudunk az életünkben jó irányba haladni, új és szép célokat megvalósítani.

Ez most a mi feladatunk és keresztény életünk küldetése is egyben. A pünkösd mondanivalója emberi sorsunk alakulásában talán soha nem volt ennyire élő és valódi üzenetet hordozó, mint korunkban. De talán soha nem féltünk még annyira a megújulástól, soha nem tartottuk magunkat annyira távol attól, hogy valami újat kezdjünk, mint napjainkban. A szebb, a jobb, a több, az új felé kilépni valahogy nincs elég erőnk, nincs lelkesedésünk. Nem tudunk kimozdulni, pedig most jött el, most van itt az ideje, hogy valami újat, szebbet, többet kezdjünk az életünkkel. A Szentlélek meg akar újítani minket, és nekünk kell meghallani és felismerni, hogyan!

Az apostolok sem kaptak kész programot, tervet, napirendet. Jézus annyit mondott nekik, hogy majd a Szentlélek vezetni fogja őket. Az Egyház üzenete, megújulásának egyetlen lehetősége ma is az, amit a Szentlélek mond, ahogy a Szentlélek vezet minket. Nekünk pedig figyelni kell, hogy megértsük, mi a Szentlélek akarata az életünkben. Amikor állhatatosan az igazságra törekszünk, amikor bátrak vagyunk, akkor megtapasztaljuk a Szentlélek erejét, aki nem újdonságokat akar adni számunkra, hanem belső gondolatokat. A belső gondolatok pedig egy cél, egy irány, egy erő, mely lendületbe hozva megadja a mindennapok értelmét és ez ad olyan erőt és biztonságot számunkra, amelyre építeni lehet, amelyből el lehet indulni.

„Ennek hallatára (az apostolok) egy szívvel-lélekkel Istenhez emelték szavukat." (ApCsel 4,24)

Az apostolok együtt, egy közösségben imádkoztak. A Szentlélek éltető erő, mely benne rejlik egy üzenetben, egy cselekedetben, egy közösségben. A közösségben való létből kell merítenünk, mert most nekünk is közös imára van szükségünk. A közös imában olyan erő, olyan világosság, olyan biztonság van, amit semmi másból nem kaphatunk meg. A közös ima a családnak, a barátságnak, a közösségnek, az egyházközségnek is az alapja és ereje, melyből aztán hatalmas gazdagság árad ki. Ez az út az, melyen az Egyház is el tud indulni, mert az egy szívvel-lélekkel mondott közös ima az ereje és megújító gazdagsága.

„Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyűltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát." (ApCsel 4,31)

Hiszem, hogy mindnyájan átéltük már, milyen az, amikor együtt, egyszerre éreztük, hogy megdobbant a szívünk. Amikor egy szó, egy gondolat vagy érzést követően megremegett a szív, szétnyílt a páncél, szabaddá tett minket és egymás nyelvén kezdtünk beszélni, értettük egymást. Erre a csodára, a pünkösdi nyelv csodájára most nagyon nagy szükségünk van, mert csak akkor tudunk együtt nagy dolgokat véghez vinni, ha egy nyelvet beszélünk, ha értjük egymást. E nélkül bábeli zűrzavar és káosz kerekedik.

Sokszor magunk is megtapasztaljuk, milyen az, amikor látjuk, hogy valaki beszél, de nem értjük, amit mond. Családjainkban, közösségeinkben nem engedhetjük meg, hogy ne értse meg a másik, amit mondani szeretnénk, vagy mi ne értsük meg azt, amit mások mondanak. Csak akkor leszünk képesek újat és maradandót teremteni, ha értjük egymást. Ez a pünkösd mélye, igazi gazdagsága. Ez egy új nyelv, a szeretet, a szív nyelve, amely csöndesen képes beszélgetni, melyet mindenki megért és amely lelkesen, a Lélekből és a szívből tud szólni, mert hat, kimozdít, megrendít és elindít.

Ha pedig meghalljuk és megértjük a Lélek szavát, akkor valódi ünnep lesz: az Istennek, a szeretetnek, az Isten akarata szerinti emberi életnek az ünnepe.

Kelt: Pécsett, 2024 pünkösdjén

Felföldi László
pécsi megyéspüspök

Forrás: Pécsi Egyházmegye