Tényleg egyre több a zűrös eset Kertvárosban? Hajléktalanok, drogosok rontják a levegőt
2021. május 31. hétfő 18:03

Az utóbbi időszakban többen jelezték szerkesztőségünknek, hogy a pécsi Kertvárosban a korábbiaknál is gyakrabban történnek „balhék", rendszeressé vált a közterületi drogozás, és emelkedett a hajléktalanok száma a közterületeken. A helyi polgárőrség vezetője szerint természetesen vannak problémák, de úgy látja, Kertváros alapvetően biztonságos. Megkérdeztük a rendőröket a jellemző jogsértésekről.
Lapunkban több alkalommal foglalkoztunk azzal, hogy a Csontváry utcai buszmegálló környéke finoman fogalmazva sem nevezhető a nyugalom szigetének, gyakran drogosok, részegek, hajléktalanok balhéznak Kertváros ezen a részen.
A napokban egyik olvasónk arról számolt be munkatársunknak, hogy tapasztalatai szerint a Berek sétányon egyre több a hajléktalan. Elmondta, a Diana téri kocsma előtt italozók gyakran hangoskodnak, és drogosokat is nem egyszer látott, főleg sötétedés után.
Tarr Tivadar, a 2016-ban alakult Polgárőrség Kertvárosért Polgárőr Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, valóban akadnak problémák Pécs legnépesebb városrészében. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezek régóta fennálló, rendkívül nehezen megoldható gondok, Kertváros pedig alapvetően biztonságosnak nevezhető.
Elmondta, a polgárőrök rendszeresen járják a közterületeket, és természetesen a rendőrök is folyamatosan járőröznek az egész városrészben, így a problémás helynek számító Csontváry utcában is. Itt található egyébként az egyesület irodája, értelemszerűen tehát ők is rendszeresen ellenőrzik a buszmegállót és annak környékét.
Megkeresésünkre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta lapunkat, hogy külön városrészi kimutatást nem vezetnek a bűncselekményekkel és a szabálysértésekkel kapcsolatban. Kérdésünkre azt válaszolták, a rendőrök Kertvárosban főként garázdaság, testi sértés, rongálás, lopás, valamint kábítószerrel kapcsolatos jogsértések miatt intézkednek. A városrészben a jogsértések számának tekintetében jelentős változás nem tapasztalható, növekvő trend nem állapítható meg.
Leszögezték, a rendőrök a város egész területén - így a Kertvárosban is - maradéktalanul eleget tesznek törvényi kötelezettségeiknek, szükség esetén a megfelelő intézkedéseket megteszik.
Arra kérik az embereket, hogy az észlelt jogsértések esetén tegyenek bejelentést a 112 központi segélyhívó számon, vagy névtelenségük megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számon.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...