Pécsi bérlakások: kiderült, hogy szinte semmi nincs rendben, és az is, hogy ezért nem mond le senki
2023. május 22. hétfő 16:01

"Rendkívülinek" mondott sajtótájékoztatót tartottak hétfőn az önkormányzatnál a bérlakásokat érintő belső vizsgálat eredményéről. Számos hiányosságról számoltak be, valamint arról is, hogy ezek miatt senki nem mond le semmilyen posztról.
Mások mellett Nyőgéri Lajos, Pécs alpolgármestere beszélt a feltárt hiányosságokról.
Az önkormányzat belső vizsgálata megállapította például, hogy a bérlakások kiutalási rendje is hagy kívánni valókat, elsősorban azt, hogy nincs olyan objektív szisztéma, ami lakásra várókat rangsorolná.
Kiderült továbbá, hogy előfordultak olyan esetek, hogy bizottsági döntés nélkül utaltak ki lakásokat, hogy nem működik rendben egy szoftver, aminek köszönthetően akadozik a lakbérhátralékok behajtása.
Elmondták azt is, hogy az iratok kezelése sem zajlott megfelelően, nem minden levelet iktattak.
A jogcím nélküli lakáshasználókkal sem léptek fel minden esetben kellő eréllyel, igaz, közölték azt is, ha ezt megtennék, nagyon sokan kerülnének utcára.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a fentebb említettek megváltozzanak, valamint az is, hogy a közgyűlés is tárgyal majd a lakásrendelet módosítására.
Újságírói kérdésre válaszolva kiderült még, hogy mindezek miatt senki nem mond le semmilyen posztról.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A pécsi nevezetességek egy részét...
- Továbbra sem látogatható az...
- A kommandósok vetettek véget egy...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Vármegyeszerte árulta a drogot egy...
- Van olyan baranyai település, ahol...
- Módosul hétvégén a pécsi Mecsek IC-k...
- Olyan idő lesz szombaton, hogy az már...
- Művészi cipőkből nyílt egész nyáron...
- Kaszások lepik el a baranyai utak...