Lapszemle: Csorbai Ferenc győzelme Mohácson a demokrácia megcsúfolása lenne

2019. október 11. péntek 09:17

Lapszemle: Csorbai Ferenc győzelme Mohácson a demokrácia megcsúfolása lenne

Egy versenyző ellenfél nélkül arat győzelmet. Ezt a kifejezést eddig csak a sport világából ismerhettük, írta a Magyar Nemzet publicistája .

 

 

Olyan esetben fordul elő, amikor egy sportoló, vagy egy csapat valamilyen okból nem tud, vagy nem akar kiállni ellenfelével szemben, így a versenybírák a másik fél győzelmét hirdetik ki.

Nekem két példa ugrik be erről:

Az első, amikor az 1974-es labdarúgó vb kvalifikációjának végső szakaszában interkontinentális pótselejtezőre került (volna) sor az akkori Szovjetunió és Chile válogatottjai között. Ám a szovjet csapat politikai okokból nem volt hajlandó kiállni a santiagói visszavágóra. Chile további játék nélkül vb résztvevő lett. A legnagyobb vesztese ennek a történetnek természetesen a sport szelleme, a coubertini eszmék lettek.

A második az 1984-es Los Angeles-i olimpia ökölvívótornáján történt. A félnehézsúlyúak versengése során a később fantasztikus profi karriert befutó Evander Holyfield az elődöntőben állj utáni ütéssel tette harcképtelenné Kevin Barryt, akit előbb kiszámoltak, majd a szabálytalanság miatt az amerikait leléptették, és kihirdették az ütéstől gyakorlatilag kómában lévő új-zélandi győzelmét. Aki persze egy ilyen trauma után érthető módon nem léphetett szorítóba az aranyéremért, amely így a jugoszláv Anton Josipović ölébe hullott.

Hogy miért ez jutott most eszembe, avagy hogyan kerül a csizma asztalra?

Azért, mert a vasárnapi önkormányzati választás után Mohács városának polgármesteri székébe ülhet majd bele - legalábbis jelen állás szerint - a szocialisták jelöltje, bizonyos Csorbai Ferenc úgy, hogy azért nem kellett semmiféle küzdelmet folytatnia, mert a kormánypártok jelöltje, az eddig a várost közmegelégedésre irányító Szekó József tragikus körülmények között, szeptember 27-én elhunyt.

Azonban ez egy helyhatósági voksolás és nem olimpia, vagy foci vb.

Mohács esetében lenne lehetőség decemberben tartani egy időközi választást, amelynek csak az lenne a feltétele, hogy az MSZP-s jelölt kegyeleti okokból lépjen vissza. Ebben az esetben más szervezeteknek - mondjuk a Fidesz-KDNP-nek - ismét lenne lehetősége új aspiránst állítani. Ha minden így marad, akkor Csorbai akár 1 szavazattal is megnyerné a választást. Ez így, ezek között a körülmények között a demokrácia paródiája, megcsúfolása lenne.

A mohácsi Fidesz már meg is kezdte az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a helyiek tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert.

Ehhez nehéz bármit is hozzátenni, ennél erősebb indoklás ebben az ügyben nincs.

Talán még annyi, hogy Csorbai „győzelmének" még a chileiek, vagy a jugó bokszoló sikerénél is kisebb értéke lenne.

Az idő szorít, a labda ezek után már csakis az MSZP-sek térfelén pattog.

EQM