Kínai diákok ismerkednek a magyar kulturális örökséggel a PTE nyári egyetemén
2018. július 24. kedd 09:57

A PTE két kínai partneregyetemének hallgatói számára kezdődött meg nyári program a PTE-n. Elsőként a Shanghai Institute of Technology tizennyolc hallgatója és két oktatója érkezett a PTE-re azzal a céllal, hogy az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkedjen meg a július 15-július 29. között megrendezésre kerülő nyári egyetemen.
A kínai hallgatók a képzés során igen sokféle szemszögből ismerkednek meg Európával és Magyarországgal. Az előadások között megtalálhatóak az európai és a magyar történelmet, művészettörténetet, népi hagyományokat bemutató tématerületek csakúgy, mint az Európai Unió aktuális gazdasági és társadalmi kihívásait taglaló előadás.
Számos szakmai tanulmányút is segít elmélyíteni a hallgatók tudását, melynek során megismerkednek Pécs kulturális nevezetességeivel, látogatást tesznek Orfűn, Abaligeten valamint négy napos szakmai kirándulást tesznek Budapestre, Szentendrére és Visegrádra.
A Hangzhou Normal University hallgatói számára a tavalyi nagy sikerű nyári képzési program eredményeként immár második alkalommal kerül megrendezésre az angol nyelv és neveléstudomány témájú, négy hetes nyári egyetemi kurzus, melynek nyitó ünnepségére július 19-én került sor. A 35 hallgató ismereteket szerez az Európai Unióról, Magyarországról, fejleszti angol nyelvtudását valamint megismerkedik a neveléstudomány és a pedagógia alapjaival.
A hallgatók számára igen változatos kulturális és szabadidős programokat szerveznek. A kínai csoportokat az ittlétük során magyar és a PTE-n tanulmányokat folytató kínai mentorhallgatók segítik.
A két nyári egyetemen a képzést a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési, valamint a Bölcsészettudományi Kar biztosítja, míg az egyéb programok koordinálását a Külügyi Igazgatóság végzi.
A PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Programban kitűzött céloknak megfelelően a PTE Külügyi Igazgatósága egyre növekvő számú nyári egyetemet, az idei nyáron összesen hatot szervez az egyetem karaival való együttműködésben. A kínai egyetemek, ahonnét a hallgatók ezen a héten érkeztek, a PTE partnerintézményei.
Az egyetem célja, hogy minél tartalmasabb legyen az együttműködés, azaz kézzelfogható, mindkét fél számára hasznos programokkal kooperáljának. A nyári egyetemi programok ehhez kitűnő lehetőséget biztosítanak.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

