Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett
2025. június 20. péntek 18:14

A rendőrségre június 16-án este érkezett bejelentés, amelyben egy férfi azt állította: őt és hozzátartozóját Pécs-Vasason bántalmazta egy ismerősük, valamint a lakás ajtóüvegeit is betörte, majd elhajtott a helyszínről.
Mivel a bejelentő ismerte az elkövetőt, a rendőrök tudták kit kell keresni - arra azonban ők sem számítottak, hogy az illető önként sétál a karjaikba.
Alig két órával a verekedés után egy autós a pécsi Bajcsy-Zsilinszky utcából balra kanyarodott ki a Nagy Lajos király útjára - egy olyan manővert hajtva végre, amit közúti tábla tilt. A rendőrök megállították az autóst, és hamar kiderült, hogy ő az, akit a vasasi garázdaság miatt is keresnek.
A történet akár itt véget is érhetne - de nem ért. A járőrök további ellenőrzése során fény derült arra is, hogy a 31 éves férfinak nincs jogosítványa, a gépkocsinak nincs kötelező biztosítása, műszaki érvényessége már márciusban lejárt, és az alkoholszonda is pozitív értéket jelzett.
De még ezt is tudta tetézni a férfi. Kiderült, hogy nem sokkal az esti garázdaság után bement egy benzinkútra, majd tankolt a nála lévő kannába - majd fizetés nélkül távozott.
A férfit a rendőrök előállították, azonban kihallgatására ittassága miatt csak később kerülhetett sor.
A Pécsi Rendőrkapitányság garázdaság és járművezetés ittas állapotban bűncselekmények miatt nyomoz ellene. A többi szabálysértést külön eljárásban vizsgálják.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- MÁV: szombaton lép életbe a nyári,...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...