Harminchárom iskolában csaknem négyezren érettségiznek idén Baranyában

2016. május 05. csütörtök 17:03

Harminchárom iskolában csaknem négyezren érettségiznek idén Baranyában

Az idei érettségi vizsgaidőszak május 2-án magyar nyelv és irodalom, valamint magyar, mint idegen nyelv írásbeli vizsgával kezdődött. A 2015/2016. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszakában a Baranya Megyei Kormányhivatal által összesített adatok szerint a megyében 33 vizsgahelyszínen összesen 3 824 fő jelentkezett érettségi vizsgára.

A vizsgajelentkezések száma az érettségi tantárgyakat tekintve összesen 13 871 volt, ebből a középszintű jelentkezés 53 vizsgatárgyból 12193, emelt szintű jelentkezés 28 vizsgatárgyból 1 678. Magyar nyelv és irodalomból középszinten 2 516 diák, emelt szinten 80 fő, magyar, mint idegen nyelvből, középszinten 1 tanuló tett érettségi vizsgát. Május 3-án matematikával folytatódott az írásbeli érettségi vizsga, ahol középszinten 2 484, emelt szinten 117 vizsgázó adott számot tudásáról. Május 4-én a történelem következett, ahol - a jelentkezések alapján - középszinten 2 484, míg emelt szinten 152 diák megmérettetésére került sor. Május 5-én az angol, május 6-án pedig német nyelv írásbeli vizsgarészének teljesítésére kerül sor. Az utolsó írásbeli vizsganap május 24-e lesz, ezt követően az érettségi vizsgaidőszak a szóbeli vizsgákkal folytatódik. Az emelt szintű szóbeli vizsgaidőszak június 2-tól 9-ig, míg a középszintű szóbeli vizsgaidőszak június 13-tól 24-ig tart.

Idegen nyelvű vizsgára a következő vizsgatárgyakból jelentkeztek Baranya megyében: földrajzból angol, francia, német, spanyol, fizikából horvát, spanyol, történelemből francia, német, horvát, angol és olasz, informatikából német és horvát, matematikából angol, francia, horvát, német, olasz és spanyol, testnevelésből horvát, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretekből német nyelven.

Az érettségi vizsgák megkezdését követően a Baranya Megyei Kormányhivatalban jelentkezett vizsgázók az érettségi vizsgával kapcsolatos kérdéseikkel a Baranya Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztályához fordulhatnak az alábbi elérhetőségeken:

 

dr. Heizler Katalin osztályvezető (telefon:72/795-800);
dr. Halmosné Czigelédi Judit (telefon: 72/795-805);
dr. Aradi Krisztina (telefon: 72/795-801).

 

Az Osztály munkatársait személyesen a Pécs, Megyei utca 19. szám alatti kormányhivatali épületben, illetve elektronikusan a [email protected] email címen érhetik el az érdeklődők.

Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd